Friss hírek

Archívum

Újabb elismerés a Zalakarosi Fürdőnek

Újabb elismerés a Zalakarosi Fürdőnek

Eseményfigyelő 1302

A Szallas.hu „Az év turisztikai attrakciója” szavazásán a 3. helyezett lett a Zalakarosi Fürdő az Egri vár és a keszthelyi Festetics-kastély után.

A megmérettetésen az öttagú zsűri bírálata alapján a Zalakarosi Fürdő komplex szolgáltatás palettáját ismerték el, beleértve annak összes részlegét: a megújult gyógycentrumot, az élményfürdőt, a gyermekvilágot, a strandfürdőt és a fedett fürdőt.

Cziráki László, a fürdő vezérigazgatója szerint kiválóan teljesítettek a zalakarosi turisztikai szereplők 2019-ben a megmérettetésen, és gratulációját fejezte ki a városban dolgozó kollégáinak is.

Zalakaros város az 5. helyezést érte el az Év turisztikai attrakciója szavazáson, Az Év szállása díjat az Art Hotel nyerte el, a MenDan Hotel pedig kategóriájában szintén az előkelő 3. helyezést kapta.

A vezérigazgató kitért arra, hogy nemrégiben vették át a Fürdőinnovációs Díjat, valamint hogy még ebben az évben megkapja a Zalakarosi Fürdő Zrt. a nemzetközi fürdőszövetség ötcsillagos minősítését.

zalakaro

Cziráki László elmondta, hamarosan átadják a fürdő legújabb létesítményét, az exkluzív szaunavilágot, amelyet az ünnepekben már birtokba vehetnek a vendégek.

A sajtótájékoztatón a vezérigazgató a jövő év terveibe is bepillantást adott:

2021 a „Gyermekek Éve” lesz, a program keretében szeretnék felújítani a strandi gyermekmedencét a szezon kezdetére.

Tervezik különböző attrakciók megvalósítását, ifjúsági szálló építését, valamint rengeteg gyermekprogramot.

Czimondor Nándor alpolgármester kiemelte, különlegesen fontosak tartja a közönségdíjak, hiszen ezek a vendégek által alkotott vélemények, amelyek biztos mutatói annak, hogy a város jó úton halad, fontosak a fejlesztései, és jó szívvel fogadják elképzeléseit.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.