Friss hírek

Archívum

Így ünnepelt a 10 éves Stáció

Így ünnepelt a 10 éves Stáció

Eseményfigyelő 806

statioA budapesti repülőtér „Év Szállodája” díjas hotele idén ünnepeli fennállásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból szeptember 29-én nagyszabású, jubileumi ünnepséget rendeztek, amelyre többek között a Stáció üzleti partnerei kaptak meghívást. Az eseményen köszöntőbeszédet mondott Szlahó Csaba, Vecsés város polgármestere.

A városvezető megemlékezett arról, hogy a Stáció volt az első hotel a városban. A szakma részéről a rendezvényen tiszteletét tette dr. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki köszöntőjében méltatta a Stáció szakmai eredményeit. A Stáció részéről Fancsali Gábor szakmai igazgató tartott ünnepi beszédet, majd Janicsák Veca-koncert, állófogadás és tűzijáték zárta a programot, amelynek műsorvezetője Istenes László volt.

A jubileumra elkészült a hotel új parkolója is, amely a szállodába érkező vendégek színvonalas és biztonságos parkolását teszi lehetővé. A mintegy 40 millió forintos beruházásban sorompós és rendszámfelismerő rendszer került telepítésre, és így mintegy 150 gépjármű kényelmes parkolását teszi lehetővé.
 

„A Stáció menedzsmentje a jubileum alkalmával szeretné kifejezni köszönetét egyrészt a törzsvendégeinek, vendégeinek, céges partnereinek, hogy az elmúlt 10 évben igénybe vették szolgáltatásainkat, és visszajelzéseikkel folyamatosan hozzájárultak a szolgáltatások minőségivé, egyedivé fejlesztéséhez. Ugyanakkor köszönetünket fejezzük ki a múltban és jelenleg nálunk dolgozó munkatársi közösségének, akiknek vendégszerető hozzáállása nélkül nem érhettünk volna el szép sikereket”

– közölte a szálloda menedzsmentje.

 
(Esemény Menedzser -: Turizmus Online)
Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.