Friss hírek

Archívum

Ünnepeljük együtt Budapest születésnapját - Programok és akciók a budapesti fürdőkben november 17-én

Ünnepeljük együtt Budapest születésnapját - Programok és akciók a budapesti fürdőkben november 17-én

Eseményfigyelő 994

148 évvel ezelőtt 1873. november 17-én egyesült Pest, Buda és Óbuda és jött létre Budapest. A Fővárosi Közgyűlés 1991. március 21-i döntése értelmében ez a nap Budapest napja.

Ezen a napon Budapesten számos pontján különböző akciók, programok kerülnek megszervezésre, melyekhez a Budapest Gyógyfürdői Zrt. is csatlakozott.

Ennek jegyében a Széchenyi és Gellért fürdőkben ingyenes épületlátogatásokra kerül sor 2021. november 17-én 17 órakor, mely során az érdeklődők megismerkedhetnek a fürdők történetével, építészetével és különleges kulisszatitkokkal. A bejárásokon 25 fő vehet részt, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A bejáráson kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. Jelentkezés az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., illetve az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címeken lehetséges.

Azonban ezzel még nem ért véget az ünneplés! Azon vendégek, akik szintén november 17-én ünneplik születésnapjukat, 50% kedvezménnyel vásárolhatnak fürdőbelépőt ezen a napon a Paskál vagy a Palatinus fürdőkben. A kedvezmény érvényesítéséhez mindössze a személyi igazolvány bemutatása szükséges.

Ünnepeljük együtt Budapest születésnapját! Boldog születésnapot, Budapest!

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba