Friss hírek

Archívum

Erős lesz a 2017-es nyár a budapesti szállodáknak

Erős lesz a 2017-es nyár a budapesti szállodáknak

Eseményfigyelő 1268

szallodaszobaÓriási forgalom elé néznek a budapesti szállodák 2017 nyarán: július közepétől egészen szeptember elejéig ugyanis egymást érik a sport- és nagyrendezvények, így várhatóan az összes fővárosi hotel meg fog telni. Júliusban azonban némi fennakadást okozhat a vendégek elszállásolása, mivel a vizes világbajnokságot és a Forma-1 Magyar Nagydíjat egy időben rendezik meg.

A jövő nyári rendezvényekre várhatóan nagy tömegek fognak érkezni a fesztiválozóktól a sportolókon és szurkolókon át a sporteseményekhez kötődő prominens személyekig. Július 14-től 30-ig tartják a vizes világbajnokságot, július 21. és 23. között a Forma-1 Magyar Nagydíjat rendezik meg, augusztus 9-16-ig lesz a Sziget Fesztivál, a Magyar Judo Szövetség pedig kérdésünkre megerősítette, hogy augusztus 28. és szeptember 3. között a cselgáncs világbajnokságra kerül sor.

Amellett azonban, hogy a szállodások várhatóan nem fognak panaszkodni a foglaltságra, fesztültséget okozhat az, hogy a Forma-1 Magyar Nagydíjat a vizes VB ideje alatt rendezik meg – ez a két rendezvény ugyanis önmagában is képes megtölteni a szállodákat, a Forma-1 versenyek alatt minden évben teljesen vagy közel telt házzal üzemelnek a budapesti hotelek.

A Blikk információi szerint a vizes világbajnokság szervezői már tavasszal jelezték, hogy problémák lesznek a szállásokkal, hiszen mindkét eseményen számos prominens személyiség kényelmét kell kiszolgálni. Kormányzati szinten zajlott az egyeztetés, próbálták elérni, hogy a jövő évi Magyar Nagydíj augusztus első hétvégéjén legyen. Az F1 ura, a jogtulajdonos Bernie Ecclestone korábban üzent, eleget tesz a kérésnek, de ez mégsem következett be, így az F1 megszerezte a vizes VB szervezőinek orra elől a legdrágább és legszebb kilátással rendelkező luxuslakosztályokat a fővárosban. A Blikk úgy tudja, a Magyar Úszószövetségnek is voltak foglalásai, de sokat várt a véglegesítéssel, s nem tudni, hol találnak megfelelő mennyiségű és minőségű lakosztályt a luxushoz szokott nemzetközi vezetőknek.


Az összes budapesti szállodát be kell vetni 

Fodor-Kassai Mónika, a Danubius Hotels Group PR igazgatója kérdésünkre elmondta: jövő nyáron a szállodalánc is hatalmas forgalommal számol, hiszen a sportesemények alatt a Danubius-szállodák foglaltsága általában is igen magas. A cégnek egyrészt megállapodása van a Magyar Úszószövetséggel, másrészt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) aranyfokozatú támogatói is, így a Danubius-hotelekkel mindig számolnak, ha a sportolók elszállásolásáról van szó, a Forma-1 ideje alatt pedig egyébként is telt ház szokott lenni az ő egységeikben is. Fodor-Kassai Mónika hozzátette, hogy a rendezvények miatt jövő nyáron várhatóan az összes budapesti szállodát be kell vetni ahhoz, hogy el tudják helyezni a látogatókat, sőt, inkább az a kérdés, hogy azok a vendégek, akik nem a sportesemények miatt jönnek Budapestre, hol fognak megszállni. Elképzelhető ezért, hogy a szabadidős célból érkező csoportoknak és egyéni utazóknak más időpontra kell tenniük az utazásukat. A vizes VB-re érkező vendégek – sportolók és szurkolók – jó része várhatóan megtölti a Danubius-szállodákat, a sporteseményre ugyanis már most vannak foglalások a lánc hoteleiben.

Luxusszálloda helyett négycsillagos hotel

Flesch Tamás, a Continental Group ügyvezetője és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ügyvezetésének tagja kérdésünkre elmondta: tudomása szerint a vizes VB idejére – a sportolóktól eltekintve – még nincsenek lekötve szállások sem a prominens személyek, sem a szurkolók számára. Ha pedig a világbajnokságra érkező VIP vendégeket nem tudjuk megfelelően elszállásolni, az sem sportpolitikailag, sem országimázs szempontjából nem túl szerencsés, hiszen arra enged következtetni, hogy nem tudunk két rendezvényt párhuzamosan kezelni – épp akkor, amikor az ország azt a képet szeretné közvetíteni magáról, hogy felkészült egy olimpia megrendezésére. És hogy mi a megoldás? Valószínűleg azoknak, akik a luxusszállodákhoz vannak szokva, de túl későn lesz számukra szállás foglalva, be kell érniük a négycsillagos hotelekkel, amelyekből természetesen vannak szintén kiemelkedő minőségűek Budapesten. Nehéz helyzetben a szurkolók lesznek még, főként azok, akik későn ébrednek. Ebben az időszakban várhatóan meg fognak telni Budapest kisebb-nagyobb szállodái, hostelei, az Airbnb- és egyéb magánszállások is, mindenhol lesz vendég.

(Rendezvény Világ - turizmusonline.hu)

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.