Friss hírek

Archívum

Placcc Dance fesztivál, 2023. május 30 - június 8.

Placcc Dance fesztivál, 2023. május 30 - június 8.

Eseményfigyelő 994

Immár harmadik alkalommal jelentkezik a PLACCC Fesztivál táncfókuszú különkiadása, a PLACCC Dance, amit idén két “sétálós” projekt vezet be, mielőtt a város tereit átszövő táncé lesz a szó.

A köztéri és helyspecifikus művészeti alkotásokat bemutató Placcc Fesztivál táncfókuszú különkiadása, a Placcc Dance 2021-ben három törekvés találkozásából született. Egyfelől a fesztivál szervezői az évek során egyre több hazai táncművésszel, koreográfussal kezdtek el dolgozni, akár csak egy-egy projekt erejéig, akár hoszabbtávon. Másfelől a pandémia első évének végén a – bár már enyhülő, de az életünket még erőteljesen meghatározó – korlátozásokat az alkotók nem akadályként, hanem inspirációként felfogva rendkívül változatos és innovatív formákkal jelentkeztek, amelyeknek bemutatkozási lehetőséget kívántunk adni. Végül pedig fontosnak tartottuk, hogy – a Placcc erőteljes nemzetközi jellegétől némiképp eltérően – kifejezetten magyar művészeknek adjunk lehetőséget, ezzel is – akár csak kis mértékben – támogatva őket a pandémia hónapjai alatt / után.

A Placcc Dance harmadik évében e törekvések némiképp módosultak, fejlődtek – ahogyan a köztereink és a közszféra is megváltozott.

2021-ben a járvány első hónapjai után a köztér volt az újranyitás terepe volt: a művészek a járvány és a lezárások traumáját próbálták enyhíteni szabadtéri munkáikkal, amely akkoriban az egyetlen lehetőség volt nyilvános előadás megtartására. A jelenlegi Budapesten azonban a művészeknek egy olyan köztérre kell kilépniük, amely hetek óta a könnygázzal és rendőri erőszakkal kísért (diák)tüntetések terepe.
A PLACCC Dance 2023 előadásai nem utalnak közvetlenül az aktuális eseményekre, mégis elkerülhetetlenül szembeállítják a tánc olykor finom, olykor lendületes expresszivitását az utcai erőszakkal, és mindazzal, ami mögötte áll.

A PLACCC Dance 2023 keretében öt táncelőadást mutatunk be, amelyek mind új alkotások, vagy eredetileg színházi körülményke között bemutatott darabok köztéri adaptációja. Ami változatlan maradt 2021 óta, hogy a program két fő fókusza a köztér és az alkotói innovativitás. A legkarakterebb változás pedig a PLACCC Dance első két éve és az idei kiadás programválogatása között az, hogy a művészek – miután a Covid-évek alatt és közvetlenül utána határozottan erős érdeklődést mutattak a természetben való alkotás iránt – visszataláltak a városi terekhez. 2023-as kiadásunkban a meghívott művészek (köz)tér és test kapcsolatát kutatják – a (köz)teret a kísérletezés terepeként felfogva keresik, hogy milyen jelentéssel, funkcióval ruházódhat fel a táncos teste e térben.

Információk a PLACC és a PLACC DANCE fesztiválról >> 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.