Friss hírek

Archívum

Néptánc, népzene az otthon kényelmében – Elindult a SzínpadON

Néptánc, népzene az otthon kényelmében – Elindult a SzínpadON

Eseményfigyelő 712

A színpadi táncelőadások, a koncertek mindig egy kivételes formáját jelentették a kikapcsolódásnak, feltöltődésnek.

A Hagyományok Háza ezt az érzést szeretné elvinni közönsége otthonába, SzínpadON című online programsorozatával, amelynek keretében a Magyar Állami Népi Együttes két nagy sikerű előadásával és két különleges népzenei koncerttel nyújt majd felhőtlen kikapcsolódást.

A sorozat nyitó előadása december 4-én 20 órától a Liszt-emlékév tiszteletére készült és 2018-ban a Művészetek Palotájában bemutatott Liszt-mozaikok című tánckoncert lesz a Magyar Állami Népi Együttes előadásában. Az előadáshoz Bartók Béla és Kodály Zoltán után Liszt Ferenc munkásságából merítettek ihletet az alkotók. A tánckoncerten Liszt művei mellett megszólalnak a nemzeti romantika legkiválóbb darabjai, a gregoriánig visszanyúló egyházzenei előzmények, valamint a Lisztre hatást gyakorló kortársak, Paganini és Chopin szerzeményei is. Az előadáson közreműködik a Szent Efrém Férfikar és Szabó Marcell zongoraművész.

nepta2

December 9-én az együttes Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című katartikus előadása kerül műsorra, amelyben a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatják be a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját.

December 11-én a Szokolay Ádám, zongoraművész, a Bartók-világverseny győztese és Szokolay Dongó Balázs Prima-díjas népzenész előadásában csendülnek fel Bartók és Kodály népdalfeldolgozásai zongorával és pásztorfurulyákkal. A SzínpadON online programsorozat zárásként december 16-án a Duna Művészegyüttes zenekara és az együttes vendég szólóénekese, Navratil Andrea közös népzenei koncertjén a zoboralji, szatmári, moldvai és széki összeállítások mellett elhangzik majd egy részlet a társulat Szerelmünk, Kalotaszeg című nagysikerű műsorából is. A népzenei koncertet Kovács Norbert Cimbi és Gasler Beáta tánca teszi teljessé.

A prémium minőségű felvételek az online előadást követően 24 órán át elérhetők, és két kategóriában is válthatók kedvezményes jegyek.

Bővebb információ:hagyomanyokhaza.hu/hu/szinpadon

(Forrás: nullahategy.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.