Friss hírek

Archívum

A kanapén ülve sétálnak a fővárosban a helyiek és a turisták

A kanapén ülve sétálnak a fővárosban a helyiek és a turisták

Eseményfigyelő 593

Ötven-száz fős tömegek „sétálnak” együtt a belvárosban hétvégente, a résztvevők a Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) őszi kanapétúráján keresztül ismerhetik meg a főváros legérdekesebb utcáit élő, Zoom közvetítésen keresztül.

A virtuális sétán egy idegenvezető mutatja be Budapest történelmét, és oszt meg érdekes helytörténeti részleteket az otthonról bekapcsolódó túrázókkal. A program ingyenes, azonban regisztrációhoz között, ugyanis a résztvevők egy egyedi linken csatlakozhatnak az élő sétához, és kérdezni is tudnak a különböző helyszíneken a túravezetőktől.

kanapeturakadvent 2

Hétről hétre nő az őszi kanapétúrák résztvevőinek száma. A járványhelyzet miatt Zoom-on rendezett fővárosi idegenvezetésekre hatalmas az érdeklődés, hiszen a túrán élőben kérdezhetnek a résztvevők, és még fázniuk sem kell a séta közben.

„Októberben bejárhattuk a Hajós utcát, a Kecskeméti utcát, Újbuda egy részét és nyomoztunk Kolodko Mihály szobrai után. Novemberben megismerhettük a Népszínház utca különleges fűszereseit, a Palotanegyedet, a Batthyány tér környékét és végül Óbudán láthattuk, hogyan hasznosul újra egy régi gyárépület. Bár a módszert a kényszer hívta életre, hasznosnak bizonyult azok számára is, akik a járványtól függetlenül se tudnának egy gyalogos túrán részt venni. Az új ismeretek, élmények így mindenki számára elérhetővé válnak, aki rendelkezik egy okoseszközzel és internettel” – mondta el Király Gabriella, az esemény egyik főszervezője.

A soron következő kanapétúrán, december 11-én Belső-Ferencvárosban sétál majd a városrész helytörténésze és egy operatőr, akiket virtuálisan akár százan is követhetnek. Szombaton a Nagykörút titkait ismerhetik meg, végül december 18-án a Világörökség részét képező Andrássy utat fedezhetik fel azok, akik regisztrálnak az eseményre a Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) weboldalán.

Regisztráció: bevasarloutca.hu

Ízelítő:

 

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál