Kétbodonyban idén immár tizennegyedik éve rendezik meg a Szilvaszombat elnevezésű folklór- és gasztronómiai fesztivált, hogy bemutassák több évtizedes hagyományaikat, a szilvás gombócot, a nudlit és mindezek elkészítésének módjait. Egésznapos termelői…
A világhíres noszvaji szilvalekvár készítésének praktikáit ismerhetik meg azok, akik ellátogatnak Noszvajra 2016. augusztus 27-én a Gazdaházba. Ezen kívül lesz kézműves foglalkozás, néptáncbemutató és táncház, kézműves vásár és az elmaradhatatlan…
Augusztus utolsó szombatján idén is lezárják a Szabadság utat Budaörsön és egész nap ünnepel a város. A nyárbúcsúztató, őszköszöntő fesztiválon színes programok várják a budaörsieket. A rendezvényen jelen lesz a…
A túrán a 250 éves Kisújbánya történetével, a régi és újra velünk élő hagyományokkal ismerkedhetnek a résztvevők. A program első felében a települést körül ölelő Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet természeti értékeit…
Augusztus 27-én 9.00 órakor ismételten megtartásra kerül a vadregényes útvonalon haladó túra. A Dráva mellékágai mellett úttalan utakon haladva olyan varázslatos ártéri helyeket ismerhetnek meg a résztvevők, ahol akár hónapokon…
A túrán a 250 éves Kisújbánya történetével, a régi és újra velünk élő hagyományokkal ismerkedhetnek a résztvevők. A program első felében a települést körül ölelő Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet természeti értékeit…
A denevérek násza nyár végén, ősz elején zajlik. A nászidőszakban gyakori jelenség, hogy a denevérek úgynevezett nászbarlangokat keresnek fel, amelyek később telelőhelyül is szolgálhatnak. A Dunántúl egyik legjelentősebb nászbarlangja az…