Szeptember 3-án egy egészen különleges utcafesztivál várja majd a Kazinczy utcába látogatókat. A hagyományokhoz híven szeretnék megmutatni, hogy milyen jó, ha sétálóutcaként funkcionál a Kultúra utcája, méghozzá állandó jelleggel, és…
Évente megrendezik az ATOMFUTÁS-t Pakson. A mozgás, és ezen belül a futás népszerűsítése a célja az öt évvel ezelőtt útjára indított Atomfutásnak. Tavaly több mint másfél ezren vettek részt az…
A Pilis hegyeiben, a Duna mellett és a Szentendrei – sziget lankáin tekerhetsz négy útvonalon. A legkisebbektől a legelszántabbakig mindenki válogathat a távok között. Ha kellemes környezetben, egy jó kis…
A rendezvény a "krumpli jegyében" zajlik: délelőtt játszóház gyermekeknek, krumplinyomda, krumpliszobrászat, ügyességi játékok, krumpli-TOTÓ, kézműves foglalkozások. Délután néptánc, nemzetiségi dalkörök műsora, musical, helyi iskolások műsora szórakoztatja a rendezvény résztvevőit.
Az Őrség Határok Nélkül Egyesület szervezésében az idén hatodik alkalommal rendezik meg a Parasztolimpiát. Helyszíne az őriszentpéteri sportpálya. A klasszikus versenyszámok mellett (bálaállítás, borszlalom, létrafutás) a reszneki rendezők új meglepetés…
Mivel az új dátum nem hosszú hétvégére esik, ezért a programokat is átalakították egy kicsit a szervezők. Pénteken ugyan úgy az ETO Park Pláza parkolójába várnak mindenkit 16 órától, hogy…
Végre felszáll a fehér füst a Szentesi Lecsófesztivál részletes programjáról. A lecsó a magyar nyár kihagyhatatlan, és klasszikus fogása, amire mindenkinek megvan a maga tuti receptje. Szeptember első hétvégéjén a…