Friss hírek

Archívum

Édes Napok Budapest, 2016. szeptember 16-18.

Édes Napok Budapest, 2016. szeptember 16-18.

Eseményfigyelő 1680

csokifesztAz idei évben az Édes Napok Budapest belvárosának új attrakciója lesz, a Bazilika előtti  Szent István téren és a Zrínyi utcában 2016. szeptember 16-18. között. Ráadásul a rendezvény ingyenessé válik, tehát végre nem lesz belépő! A Budai Várban csodálatos környezetben rendezték meg eddig a fesztivált, óriási szakmai és közönségsikerrel.

Úgy döntöttek azonban a szervezők, hogy a Várban lévő építkezések és felújítások miatt egy hasonlóan kiemelkedő és méltó helyszínen, a még több látogatót vonzó belvárosba mennek, ahol a tömegközlekedés és megközelíthetőség a látogatóknak és a turistáknak is vonzóbb. Így garantálhatják azt, hogy az Édes Napok Budapest, mint az év legédesebb hétvégéje, országos és most már európai gasztronómiai nagyrendezvény legyen, ahol a korábbiakhoz hasonló szakmai és szórakoztató programok mellet az ország legfinomabb édességeit kóstolhatják, illetve vásárolhatják meg látogatók.

Egy ország imázsának is nagyon jót tesz, ha méltán híres gasztronómiáján keresztül is megismerik és megszeretik  az oda látogató turisták. A gasztronómia napjainkban világszerte az egyik legérdekesebb, legtrendibb téma, amelyben a desszertek, sütemények, csokoládék és más édességek az egyik legfontosabb szerepet kapják.

Időpont: 2016. szeptember 16-18.
Helyszín: Budapest, Szent István tér és a Zrínyi utca
Információ: http://edesnapok.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.