Friss hírek

Archívum

Az év apukáját keresi az Apa magazin

Az év apukáját keresi az Apa magazin

Eseményfigyelő 1198


bestdadA kampányban bárki jelölheti az általa példaképnek tartott édesapát, nevelő apát. Az Apa Magazin idén nyáron elindítja az APA 2018 kampányát, amelyben az év apukáit keresik. A nevezés június 27-től indul, az olvasók július 31-ig jelölhetik azokat az édesapákat, nevelő apákat, akik a közvetlen környezetük, vagy saját maguk szerint méltóak az APA 2018 címre.

A jelentkezéshez egy fotóra és egy történetre van szükség, ami bemutatja, miért is lehet igazi példakép az adott jelölt. A jelentkezők anyagai közül zsűri választja ki a tíz legmeggyőzőbb jelentkezőt, majd a közönségen lesz a sor, hogy augusztus 5. és szeptember 5. között megszavazzák, ki kapja az APA 2018 díjat.

„Az Apák napja évről évre nagyobb hangsúlyt kap Magyarországon is, de ez csupán egyetlen rövid nap az évben, amikor szélesebb körben is szóba kerül az apaság kérdése. Az APA 2018 kampány célja, hogy minél több különleges, színes és tanulságos történetet bemutathassunk és megoszthassunk az apaság örömeiről és nehézségeiről. A történet érkezhet magától az apától, a párjától, a gyerekeitől, vagy bárkitől, aki végigkövette az ő történetét és aki ezzel át tudja adni, milyen nagy kincs egy apa”

– mondta el Vida Ferenc, az Apa Magazin főszerkesztője

A nevezési időszakban az olvasók kedvenc apa hírességükre is szavazhatnak majd, hiszen a kampányhoz Szabó Győző, Till Attila, Majoros Péter Majka, Michelisz Norbert, Kiss Ádám, Istenes Bence, Erdei Zsolt, Michelisz Norbi, Lotfi Begi és Győrfi Pál is csatlakozott.

A győztesek egy nagyszabású gála keretében vehetik majd át a nekik járó díjakat.

Az APA 2018 kampányra ezen a linken linken lehet jelentkezni.

(forrás: Kreatív Online)

 
 
Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.