Friss hírek

Archívum

Kirándulás a nyomornegyedbe

Kirándulás a nyomornegyedbe

Eseményfigyelő 958

idegenvezetoA hajléktalan idegenvezetők már nem kuriózumnak, hanem inkább a hivatalos guidok komoly konkurenciájának számítanak az osztrák nagyvárosokban. Olyannyira, hogy immáron több nagy osztrák utazási ügynökség is frissítette kínálatát az „Obdachlosen” túrákkal.

Az ötlet nem új, csak a régi kicsit „szociálisabbá” és főleg törvényessé tétele után eladhatóvá és „szalonképessé” vált. Kezdetben néhány, nyelvet is beszélő és a hajléktalanok körülményeit belülről ismerő ember csak úgy, a sarkokon ajánlgatta a szegények, az utcán életszerűen tartózkodók környezetének látványosságait a turistáknak, természetesen tarifa nélkül. A két órás séta végén mindenki annyi pénzt adott, amennyit számára ért a  kirándulás a nyomornegyedben. Az így szerzett bevétel természetesen adómentes volt, és nem élvezte a pénzügyi kormányzat támogatását. Azonban néhány iroda egy új kínálat bővítő attrakciót látott a programban és szervezett formában vette az eladási palettájára az újdonságot. Elsőnek a Shades Tours alkalmazott ez év elején hajléktalan idegenvezetőket, előre leellenőrzött programmal.

Azóta a rendszeres és naponta többször is  láthatják az érdeklődők a  hajléktalanok legfrekventáltabb szabadtéri és fedett szállásait,  benézhetnek azon gyógyszertárakba, ahol orvosi tanácsolat is adnak a gyógyszerek mellé, sőt elmehetnek a bécsi Operaház rejtett zugaiba is, ahova rossz időben a hajléktalanok behúzódhatnak. A programnak az iroda szerint van egy komoly szociális indítéka is.

Az idegenvezetők rendszeres munkaviszonyban vannak, szabályos munkabért kapnak, és a cég megfizeti utánuk a törvényesen előírt adókat és járulékokat. Az irodák a program és az idegenvezetők folyamatos ellenőrzésével szavatolják a résztvevők biztonságát, mérik az elégedettséget. Mint Perrine Schober, a Shades Tours  ügyvezetője elmondta, a termékfrissítés bevált, de a program bővítését – egyelőre – nem tervezik

.(Esemény Menedzser - Turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta