A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) Employer Branding Tagozata a hazai munkáltatói márkaépítés izgalmas és új szakterületének hazai intézményi formálója, továbbá az Employer Branding Award létrehozója. Az MPRSZ harmadik alkalommal…
Idén még nem, 2018-ban viszont már munkaszüneti nap lehet december 24-e. Ha november 28-ig összegyűlik a szükséges aláírás, népszavazást írnak ki. Így könnyen előfordulhat, hogy jövő karácsonykor öt napig pihenhetünk…
Fesztiválszervezők ellen nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága: egy Fejér megyei férfi és két társa eltitkolta a belépőkből származó bevétel egy részét, amivel a költségvetésnek több…
Olimpiai színvonalú BMX pályát tervez a magyar fővárosba a FISE World Series és a Magyar Kerékpáros Szövetség. Az extrémsport fesztiválokat szervező nemzetközi szervezet (FISE) 2018-ban Budapesten rendezné meg az extrém…
A 12 éve bezárt, különleges vizű gyógyfürdő többek közt új medencéket, fürdőépületet és szolgáltató egységeket kap A TED-en megjelent a Pesterzsébeti Jódos Sós Gyógyfürdő és Strandfürdő rekonstrukciójára és bővítésére kiírt…
A CsabaPark rendezvényközpont további fejlesztésére nyert el 739 millió forintot a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből Békéscsaba. A forrásból felújítják a volt Trófea szálló épületét, irodákat, fogadóhelyet alakítanak…
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Guller Zoltán MTÜ vezérigazgató adták át az idei Pro Turismo díjakat a Turizmus Summit hivatalos programjának záróakkordjaként. Az október 16-án, szó szerint reggeltől estig…