Friss hírek

Archívum

Újranyílhat a főváros egyetlen jódos sós fürdője

Újranyílhat a főváros egyetlen jódos sós fürdője

Eseményfigyelő 1661

erzsebetijodosA 12 éve bezárt, különleges vizű gyógyfürdő többek közt új medencéket, fürdőépületet és szolgáltató egységeket kap A TED-en megjelent a Pesterzsébeti Jódos Sós Gyógyfürdő és Strandfürdő rekonstrukciójára és bővítésére kiírt közbeszerzés. A Soroksári-Duna bal partján az 1920-as évek végén épült fürdő korábban Budapest egyetlen olyan gyógyfürdője volt, melynek gyógyvize a jódos, brómos vizek csoportjába tartozik.

Veszteséges működése miatt a XX. kerületi intézményben a strandot 2001-ben, a gyógyfürdőt 2005-ben zárták be. A mostani beruházó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ajánlattételi felhívása szerint a 25 ezer négyzetméteres telken a felújítandó fürdőépület alapterülete 1200 négyzetmétert tesz ki. Emellett megépül egy új fürdőépület is 4300 négyzetméternyi hasznos alapterülettel.

A felújított állapotában a kiírás szerint 14 medencéje lesz a fürdőnek, az épületben 11, míg a külső térben 3 medence üzemel majd. Az elvégzendő kivitelezési munka többek között tartalmazza alábbi munkarészeket: burkolás, vasbeton szerkezet építés, belsőépítészet, épületgépészet, elektromos és közmű építése.

(Forrás: Magyar Építők)
Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba