A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei is részt vesznek a legnagyobb tömegeket vonzó karácsonyi rendezvények biztosításában a fővárosban, a Vörösmarty téren, valamint a Szent István-bazilikánál. TEK felirattal ellátott, páncélozott harcjármű…
Már 25 éve vár a szakma egy kongresszusi központra, hangzott el a Budapesti Corvinus Egyetem szakmai konferenciáján csütörtökön, mely még a konferenciát követően is beszédtéma volt a résztvevők között. A…
Az egykori Északi Járműjavító területén épülhet meg az új Közlekedési Múzeum – osztotta meg a hírt közösségi oldalán Vitézy Dávid, a múzeum megbízott főigazgatója. A posztban a szakember leírja, hogy…
A European Best Destinations által szervezett közönségszavazáson a Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvény negyedik helyezést ért el. A hetedik alkalommal megrendezett Adventi Ünnep a Bazilikánál tavaly újoncként…
A Hit Gyülekezete épületeinek energetikai felújítása (KEHOP-5.2.3-16-2016-00008) című projekt megvalósítási szakaszában számos értékteremtő, környezet- és energiatudatos fejlesztés valósult meg 2017-ben. Az épületek állagmegóvó, az energiafelhasználás korszerűsítését, valamint a megújuló energiahasználat…
Az utóbbi évek karácsonyai egyre inkább a digitális ajándékokról szóltak, amelyekbe lassan azok virtuális változatai is bekapcsolódnak. Az idei ünnep slágerajándékait például már e-kártya formában is kereshetjük. Több mint tíz…
Egy magyar cég szánkóból készült karácsonyfái állnak a fő helyen olyan ikonikus helyszíneken, mint a londoni Királyi Botanikus Kertek (Kew Gardens) és a karácsonyi vásár legpompásabb színhelye, a bécsi Belvedere…