Friss hírek

Archívum

Vasárnap kezdődik a házasság hete

Vasárnap kezdődik a házasság hete

Eseményfigyelő 75

Idén a koronavírus-járvány miatt elsősorban online programok, előadások, beszélgetések, párkapcsolat-építő játékok várják az érdeklődőket – közölték a szervezők csütörtökön.

Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója a közleményben úgy fogalmazott:

„A jelenlegi helyzetben még fontosabb egymásra naponként igent mondani és a kapcsolatot megerősíteni, mert így sokkal hatékonyabban tudunk szembenézni a körülöttünk lévő bizonytalansággal.”

hazassaghete

A házasság hete központi programjai inspirációt szeretnének adni ahhoz, miként lehet eddig nem megszokott módon ugyanazt a célt elérni. Ezt szolgálják idén az online események, előadások, amelyek így még többekhez eljuthatnak, hiszen utólag is megtekinthetők, és a Magyarországtól távol, kisebbségben élő vagy külföldön dolgozó párok számára is elérhetők lesznek – tette hozzá Herjeczki Kornél.

„Ezerszer is igen”

– hangzik a programsorozat idei mottója.

A szervezők közölték Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének és Marton Zsolt váci megyés püspöknek a házasság hete alkalmából írt üzenetét is.

A programsorozat mottója nem a mennyiségről szól és nem arra buzdít, hogy ezerféle dologra, ezer emberre és ezer lehetőségre mondjunk igent, hanem sokkal inkább annak az egy igennek a jelentőségét mélyíti el, amely igazán csak egyvalaki felé hangozhat el, de felé mindennap, minden órában, egy térbe és időbe nem zárható korlátlan jelenlétben – írta Steinbach József.

Marton Zsolt váci megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyi bizottságának elnöke szerint a házasság nem civilizációs képződmény, amely létrejött, amikor az ember fejlődése során szükség volt rá, és eltűnik, amikor már nem lesz rá szükség.

„A házasság nem gyermeke, hanem szülője a civilizációnak”

– hangsúlyozta.

Minden valaha volt emberi társadalom ismerte az emberi kapcsolatok színes palettáját. A társadalmak között voltak lazábbak, amelyek többféle kapcsolatot engedélyeztek, és szigorúbbak, amelyek kevesebbet. De minden eddigi társadalom kitüntetett szerepet tulajdonított és önálló nevet adott annak a kapcsolatnak, amelyikből gyermek születhetett. Ez a házasság férfi és nő között, valamint az ezen alapuló család – tette hozzá Marton Zsolt.

Ízelítő a programból

A házasság hete központi programsorozata ünnepi istentisztelettel kezdődik vasárnap Pápán.

Hétfőn Gorove László és Gorove Kriszta párkapcsolati szakértők Nemek és igenek a házasságban, kedden Mihalec Gábor pár- és családterapeuta Viharálló szerelem című online előadását nézhetik meg az érdeklődők a házasság hete Facebook-oldalán.

Szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tartanak beszélgetést, amelynek résztvevői Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia, a házasság hete idei arcai, valamint Holló András kerekesszékes tánctanár és felesége, illetve Révész Szilvia motivációs előadó és férje lesznek. A beszélgetést élőben követhető a házasság hete Facebook-oldalán.

Csütörtökön a Három királyfi, három királylány mozgalom szervezésében Család – karrier – egyensúly címmel élő online konferenciát tartanak.

Pénteken – szintén online követhető – igehirdetéssel egybekötött orgonakoncert lesz Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

Szombaton A házasság szakítópróbái címmel Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász és felesége tart online előadást a pasaréti református gyülekezet YouTube-csatornáján.

A hetet ünnepi szentmise zárja a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

Hozzátették: a központi programok mellett sok magyarországi és határon túli településen – többi között Pécsett, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden és Temesváron – várják online programokkal, egyházi rendezvényekkel az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

A rendezvénysorozat programja megtalálható a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon. Az erdélyi programok külön gyűjtőoldalon is megtalálhatók.

(Forrás: kisalfold.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.