Friss hírek

Archívum

Tokió 2020: várost nézni tilos, edzeni talán szabad – a NOB kézikönyve

Tokió 2020: várost nézni tilos, edzeni talán szabad – a NOB kézikönyve

Eseményfigyelő 118

Kiadta a nyári olimpiára készített kézikönyvsorozata első darabját a NOB, mely szerint várost nézni és vegyülni tilos, edzeni és versenyezni talán szabad.

Na, olyan nem lesz, hogy Tokióban a ráérő olimpikonjaink az utolsó versenynapon kimenjenek drukkolni, mondjuk, férfi vízilabda-válogatottunk döntőjére.

Kiadta ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2020-ról a koronavírus-járvány miatt 2021. július 23. és augusztus 8. közé halasztott nyári játékok első, a nemzetközi szakszövetségeknek szánt kézikönyvét, amely igen szigorú, napjainkban mégis ismerős korlátozásokat listáz. A lényeg, hogy a legszükségesebbekre kell szorítkozni, ami a Japánban töltendő időre, a fővárosban és az olimpiai faluban mozgásra és létezésre, meg úgy általában mindenre értendő.

Azt például már korábban jelezte a MOB, hogy az olimpiai sportolói turizmusnak vége, azaz idén nem lesz olyan, hogy valaki az első napokban végez, aztán még két hétig az olimpia faluban vakációzik, miközben végigszurkolja a helyszíneket és végigmulatja a város klubjait… Most az is áldás lesz, ha az ember alszik vagy eszik, mert a sportoláson túl ezek a kivételes alkalmak, amikor nem kell maszkban lenni, és ha már itt tartunk, a kézikönyv egyik legtalálóbb pontja, hogy mindenkinél legyen a kinttartózkodása idejére elegendő orr- és szájfedő, a „hegesz­tőplexi” pedig nem jó.

A más sportágat űző honfitársak versenyeire sem lehet kinézni (ami a játékok romantikájához tartozik normál időkben), és a saját helyszíneken sem lehet skandálni vagy énekelni (ennyit tehát a lelkes drukkolásról és dagadó keblű Himnusz-éneklésről), továbbá ellenjavallt az ölelkezés, a pacsizás és a kézfogás is (jól jön majd a japánok szokása, a meghajló üdvözlés). Felhívják a figyelmet a gyakori kézmosásra – és könnyedén szigorodhatnak is a korlátozások, mert a következő napokban jönnek a többi résztvevőnek, például a már a sportolóknak és stábtagoknak, valamint a sajtónak írt kézikönyvek, majd áprilisban és talán júniusban az akkori állapothoz igazított javított és bővített kiadások.

Egyvalamihez ragaszkodik a NOB, a helyi szervezőbizottság és a kormány: igenis lesz idén nyáron olimpia Tokióban – aztán hogy miként és milyen áron, azon lehet vitázni…

„A NOB továbbra is erősen amellett van, hogy elsősorban a veszélyeztetett kategóriákba tartozók, illetve a frontvonalban dolgozók jussanak oltáshoz –   szögezte le a kiadvány, amely így folytatódik: – Ugyanakkor a NOB felhívja a nemzeti tagszövetségeket, hogy amikor a vakcina széles körben elérhetővé válik, oltassa be az olimpiai és paralimpiai résztvevőit, mivel a sportnak hirdetnie kell és hozzá kell járulnia az egyének és a közösségek egészségéhez, jólétéhez, továbbá így kifejezhetjük tiszteletünket a japán emberek iránt. (…) Ugyanakkor az oltás nem kötelező az olimpiai vagy paralimpiai részvételhez, a kézikönyv előírásai enélkül is érvényesek. (…) Az olimpián vagy paralimpián mindenki a saját felelősségére vehet részt.”

(Forrás: nemzetisport.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.