Friss hírek

Archívum

Szeptemberben rendezik meg a Cégek Éjszakáját

Szeptemberben rendezik meg a Cégek Éjszakáját

Eseményfigyelő 258

Szeptember 24-én rendezik meg a Cégek Éjszakáját, a rendhagyó karriernapon az ultramodern, 3D-s technika segítségével, virtuálisan is megnyílnak a budapesti cégek kapui a munkavállalók számára – közölték a szervezők az MTI-vel.

Deák-Nagy Csilla, a rendezvény főszervezője a közlemény szerint kiemelte: tavasszal egy nagyszabású, több helyszínen zajló, offline esemény szerepelt a terveik között, ám a koronavírus-járvány miatt újra kellett tervezniük a rendezvényt.

Szeptember 24-én délután négy és éjfél között a résztvevő cégek a járványügyi előírások betartása mellett lehetőséget biztosítanak arra, hogy a vendégek személyesen felkeressék a nyitott irodákat, de az online térben is várják az érdeklődőket. Lesznek digitális workshopok, videós bemutatkozások, lesz lehetőség személyes beszélgetésre is, a programokat különféle játékok fűszerezik – mindezekre a rendezvény virtuális platformján keresztül lehet majd becsatlakozni, kiválasztva az adott céget, amelyre a vendég kíváncsi.

A cégek jelentkezése folyamatos, az érdeklődők pedig szeptember 15-től tudnak regisztrálni az ingyenes rendezvényre a Cégek Éjszakája virtuális platformján.

Bővebb információ a www.cegekejszakajabudapest.hu oldalon>>

(Forrás: napimagazin.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.