Friss hírek

Archívum

Mozdulat- és képzőművészet a MANK kiállításaihoz kapcsolódóan

Mozdulat- és képzőművészet a MANK kiállításaihoz kapcsolódóan

Eseményfigyelő 276

Táncművészeti és mozdulatszínházi produkciókkal indít új kezdeményezést a MANK. Az Eleven alkotások című programsorozat júliustól a MANK kiállításaihoz és összművészeti programjaihoz kapcsolódóan kínál tánc-és képzőművészeti programokat.

– A dinamikára, a mozgásra való törekvés nemcsak a táncművészet, de a képzőművészet sajátja is, így a két műfaj által programjaink az emberi mozdulat ábrázolásának jelentőségére, formáira világítanak rá a legkülönbözőbb kortárs képző- és iparművészeti alkotások, valamint a jelentős táncművészeti műhelyek munkáin keresztül – jelentette ki Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója az Eleven alkotások című programsorozatról, amelynek középpontjában a megelevenedő művészet áll. – Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a képző- és iparművészet remekeire, de azokra a más területen alkotó, kiemelkedő tehetségű alkotókra is felhívjuk a figyelmet, akik a test médiumát használva, nyelvi és más kulturális akadályokon átívelő módon tudják megjeleníteni gondolataikat, érzéseiket – tette hozzá az igazgató. A sorozat programjain való részvétel ingyenes, de a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen keresztül regisztrációhoz kötött.

Augusztus 9-én délután 5 órától a Góbi Rita Társulat Perdül című előadását tekinthetik meg a nézők az ÚjMűhely Galériában. Az előadásban a kortárs mozdulatvilág és a hagyományos népzene egyszerre jelenik meg, középpontba helyezve a humort, egyszóval az élet élvezetét. Az előadást követően a Csodakamra – A dolgok rendje című kortársékszer-kiállításon Roskó Mária iparművész, a kiállítás kurátora tart finisszázzsal összekötött tárlatvezetést az ÚjMűhely Galériában.

Augusztus 29-én este 6 órától a Rebirth – mozdulatszínházi produkció mutatkozik be Szentendrén. A művészek úgy vélik, egoista és zsarnoki lenne tovább építeni azt a tévképzetet, hogy a művész az egyetlen és igaz alkotója a tárgynak, inkább úgy látják, képzeletbeli tereket építünk, amit saját valóságnak hívunk. A produkció éppen ezzel szakít, miközben a szentendrei Fő térről, az ÚjMűhely Galéria elől indulva a MANK Galériába csábítja az érdeklődőket, amikor is a táncosok mozdulataikkal a művészetek organikus szereplőjévé teszik a hangulatos sikátorokat, utcákat.

Szeptember 2-án este 6 órától pedig a Világjárók / Globetrotters – Kisbakonyi Anett és Kisbakonyi Edmond testvérprodukciója látható a MANK Galériában. A táncelőadás a különböző nemzetiségű emberek egymáshoz való viszonyulását mutatja be kortárs balettperformance keretében. A test mozgása által ötféleképpen jelenítik meg a kapcsolatot két idegen ember között. Ehhez öt, számukra markánsan eltérő viselkedéskultúrájú országot választottak (magyar, olasz, német, spanyol, amerikai). A szituációk helyszíne lehet közlekedési eszköz, élelmiszerbolt, sétálóutca vagy kávézó, amelyeket két székkel reprezentálnak, a karakterekre és a viselkedésükre fókuszálva. Az előadáshoz Vikukel Dániel zeneszerző komponált tematikus darabokat. A produkció Erős Apolka Találkozás című kiállításmegnyitója keretén belül lesz látható. A tárlat szeptember 2-ától 27-ig látható a MANK Galériában.

(Forrás: magyarnemzet.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.