Friss hírek

Archívum

Idén nem lesz Detroiti Autószalon, kórházat alakítanak ki a helyszínén

Idén nem lesz Detroiti Autószalon, kórházat alakítanak ki a helyszínén

Eseményfigyelő 251

A globális koronavírus-járvány miatt egy újabb autóipari szakkiállítás marad el 2020-ban.

Detroitban 1989 óta eddig minden évben megrendezték az Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállítást, idén azonban elmarad a rangos rendezvény. A Szövetségi Vészhelyzetkezelési Ügynökség (Federal Emergency Management Agency) bejelentette, hogy a világszerte leginkább Detroiti Autószalon néven emlegetett szakkiállítás helyszínén, a 220 ezer négyzetméteres TCF Centerben legalább hat hónapig tábori kórházat rendeznek be.

A mintegy 800 ezer érdeklődőt vonzó amerikai autókiállítást idén június 11. és 26. között rendezték volna meg. A szervezők közlése szerint a következő Detroiti Autószalont 2021 júniusában fogják megtartani.

A koronavírus miatt idén március elején elmaradt a Genfi Autószalon, az április eleji New York-i Autószalont augusztus végére tolták, az április végi Pekingi Autószalont pedig egy egyelőre ismeretlen későbbi időpontban tervezik megtartani.

Forrás: hvg.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál