Friss hírek

Archívum

26 éves tűzoltó lett az ország Erős Embere

26 éves tűzoltó lett az ország Erős Embere

Eseményfigyelő 326

A 26 éves mádi tűzoltó, Juhász Péter komoly sérülésből felépülve fordult újra a versenyzés felé, azóta évről évre tarol a legkülönbözőbb versenyszámokban. Mondani sem kell, az erős emberek ebben a szezonban zárt ajtók mögött vetélkednek egymással, de vajon idén is a mádi tűzoltó lesz az országos bajnok?

Beindult a versenyszezon az erős embereknél, aminek a koronavírus sem állhatta útját: a helyzetre tekintettel idén zárt kapuk mögött zajlik a HSMA (HUNGARIAN STRONGMAN ASSOCIATION - Magyar Erősember Szövetség) legrangosabb sorozata, a Prémium Liga.

Az indulók hat, már nevükben is eredeti számban mérhették össze az erejüket, amelyek közt szerepelt vikingnyomás, bödöncipelés, lakattartás, golyóemelés, felhúzás és lengősúlycipelés is. De vajon tényleg az a befutó, aki a legrátermettebb?

“Ennél többről van szó, mert komplex gyakorlatokról beszélünk” - meséli Juhász Péter, aki idén fölényesen nyerte az első fordulót. “A fizikai erő mellett szükség van ügyességre és állóképességre is, és a különböző gyakorlatok más-más típusú erőkifejtést igényelnek.”

A férfi már 21 éves kora óta űzi az erősember sportokat is, ám 2013-ban egy mellizom-szakadás kényszerítette váratlan pihenőre. A betegségből szerencsére rövid időn belül felépült: műtétje után pár hónappal már “általános alsós” szinten edzegetett, egy év alatt pedig teljesen visszatért az ereje. Felépülése után új hivatást választott magának, így kerültek képbe ismét az erősportok.

“Régi vágyam volt csatlakozni valamilyen egyenruhás szervhez, végül az eredeti tervemmel szemben a rendőrség helyett a tűzoltókra esett a választásom. A kollégáim közösen jártak edzeni. Én is becsatlakoztam hozzájuk, és hamar kiderült, hogy gyorsan fejlődök” - mondja Péter, aki 2016-ban szállt újra versenybe.

“A mádi fenegyerek” 2017-ben országos bajnoki ötödik helyezést ért el, 2018-ban és 19-ban pedig megnyerte a Kelet-Magyarországi erős ember bajnoki címet! Utóbbi évben, azaz 2019-ben már szabadkártyával, tehát selejtező nélkül indult a döntőn, és így lett országos bajnok. Úgy tűnik, a nyerő széria folytatódik, hiszen az idei első fordulóban is ő produkálta a legjobb eredményt.

eros2

Több mázsás súlyokat cipelnek a legacélosabb férfiak

A teljes testet megmozgató számokat a közönség és az erőemberek szórakoztatására is variálják: alapvetően húzó, nyomó- és pakolószámokat különböztetünk meg. Természetesen az is változó, kinek melyik az igazi erőssége - árulta el Péter. Vannak, akik az egyes számokban jobban teljesítettek nála, ám az összeadott pontszámmal magabiztosan előzte a többieket.

De nem csak a “mádi kolosszus” remekelt az első fordulóban: vikingnyomásban a legjobb a dunaújvárosi Hrozik Gábor lett, míg a 320 kilós felhúzásban Varga Ferenc teljesített a legjobban, aki kétszer is megemelte a súlyt.

Juhász Péter ugyanakkor mindenkinél gyorsabb volt súlypakolásban, ahol 110, 120 és 140 kilós súlyokat kellett 10 méterre elhordani. Komolyan kell számolni a derekegyházi bothúzó világkupa győztes Véró Alexszel is, aki élete első Prémium Liga versenyén lett második ebben a versenyszámban, alig több mint 42 másodperccel.

Vasgolyó-emelésben ismét a mádi tűzoltó jeleskedett, összesen 6 alkalommal rakta át az állvány felett a golyót, míg Hrozik és Véró egyaránt 5-ig jutott. Végül a 360 kilós lengősúlyt is Juhász Péternek sikerült a leggyorsabban 25 méter távolságba cipelnie, néhány másodperccel az ezüstérmes Véró és a bronzérmes Varga előtt.

Vajon a májusi döntőn ismét ő lesz a befutó? Nem sokára kiderül.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó