Friss hírek

Archívum

Augusztus közepén rendezik meg a VeszprémFestet

Augusztus közepén rendezik meg a VeszprémFestet

Eseményfigyelő 90

Az eredetileg meghirdetetthez képest később, augusztus közepén rendezik meg az idei VeszprémFestet.

A szervezők közleménye szerint a fesztivált augusztus 17. és 21. között tartják meg három veszprémi helyszínen.

A koronavírus-járvány miatt az időponton kívül változik a rendezvény programja is, egyetlen külföldi előadóként Tom Jones lép majd közönség elé.

A teljes programot május elsejéig hozzák nyilvánosságra.
Tom Jones augusztus 19-én ad koncertet a Veszprém Arénában, ahol legismertebb slágerei mellett a hamarosan megjelenő stúdióalbumáról, a Surrounded by The Time-ról is elhangzanak majd dalok.
A Jazz+Az augusztus 18-án ad koncertet. Augusztus 17-én, 20-án és 21-én is magyar előadók lépnek majd közönség elé, akiknek a nevét később hozzák nyilvánosságra.

veszfe

VeszprémFest Classic címmel a Cziffra100-emlékév részeként három produkciót láthat a közönség. A sorozat nyitányaként, augusztus 17-én Miklósa Erika és Balázs János ZongOpera címmel ad koncertet. Augusztus 18-án a Paganini+ programmal Balázs János és Lendvay József mellett Szakcsi Lakatos Béla is fellép. Augusztus 19-én pedig Tompos Kátya és Balázs János Cziffra Café című estjét élvezhetik a nézők a Jezsuita Templomkertben.

A korábban meghirdetett Jamie Cullum-koncert elmarad, a brit művész a tervek szerint 2022. július 12-én lép fel Veszprémben.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?