Friss hírek

Archívum

Molnár Andi: „Kezdetben még kötelező jelleggel futottam”

Molnár Andi: „Kezdetben még kötelező jelleggel futottam”

Eseményfigyelő 80

Magyarországi idő szerint 2021. május 9-én 13 órakor állnak rajthoz a Wings for Life World Run futóverseny résztvevői, akik aktivitásukkal a gerincsérültek gyógyulását is támogatják szerte a világban.

A népszerű sportesemény és a képviselt cél mögé népszerű közszereplők, többek között Molnár Andi és Fenyvesi Zoli is beálltak, akik elmesélték, miben rejlik számukra a futás és a közös cselekvés ereje.

Kevesebb, mint egy hónap van hátra a Wings for Life World Run eseményig, melynek különlegessége, hogy a résztvevők a kitartásukkal és futásukkal nem csupán saját állóképességüket és egészségüket szolgálják, de egy nemes ügy mellé is állhatnak. A jótékonysági futás nevezési díjával ugyanis egy gerincsérültek gyógyulását támogató non-profit szervezetet támogatnak a sportolás szerelmesei. A rendhagyó futóverseny tétje tehát sokkal nagyobb, mint az első helyezés. Emiatt a Wings for Life kezdeményezéshez olyan közkedvelt sportemberek is csatlakoznak, akik már évek óta szolgálnak példaként rengeteg ember számára.

Népszerű táncos tévéműsorokban már szereplőként és zsűriként is bizonyító Molnár Andi 17 éves kora óta foglalkozik tánccal, de pályája során a futás is kedvelt hobbivá nőtte ki magát. „Kezdetben még kötelező jelleggel futottam, aktív táncversenyző koromban így erősíttetem az állóképességemet. Ma már hobby, heti kétszer biztosan eljutok futni, és volt időszak, amikor az összes városi versenyen elindultam” – árulta el Andi, akinek az évek során szenvedélyévé vált ez a sport.

„Mindamellett, hogy kulcsszerepe van a testem és lelkem ápolásában, egyre inkább fontosnak tartom, hogy a mozgás jókedvvel párosuljon. Annyi mindenben verseng az ember, hogy megéri olykor kikapcsolni, és örömöt lelni abban, hogy teljesítünk egy távot” – mesélte a táncos, aki számára kiemelt jelentőséggel bír a példamutatás, hogy közszereplőként egy megoldásra váró problémára hívja fel a figyelmet.

Fenyvesi Zolinak, akivel sokan „wheelchairguy”-ként és a Tiszta szívvel című film főszereplőjeként találkozhattak, szintén nem újdonság az aktivizmus, a maratonok, és különösen a Wings for Life közege. A kerekesszékkel közlekedő sportoló és influencer már a kezdetek óta erősíti jelenlétével az eseményt, mely mindig egy különleges élmény számára. „Ilyenkor ledőlnek a korlátok, nincsenek mozgássérült vagy ép versenyzők, egyek vagyunk. Egyszer sem éreztem azt, hogy más lennék, mint a többi futó, emiatt a hangulat egészen különleges” – fejtette ki Zoli.

A Wings for Life World Run a közös cselekvés mellett az egyéni teljesítményekről is szól. A nevezők egy alkalmazás segítségével vesznek részt maratonon, így lehetőség nyílik arra, hogy világszerte egyidőben mérettessék meg magukat nemzetközi társaikkal. A futók nyomában egy Catcher Car, vagyis „Követő kocsi” halad: a verseny végét az utolsó versenyző virtuális elkapása jelzi. A kötelező táv hiánya pedig lehetőséget ad azoknak is, akik csupán néha ugranak fejest a futás világába. Sőt, az applikáció segítségével az adott országon belül is van arra lehetőség, hogy a résztvevő egyedül fusson, nem szükséges a verseny lokális központi helyén megjelenni. „Az esemény elsősorban az élményről szól, az pedig, hogy mekkora távot teljesítesz, már rajtad múlik. A lényeg, hogy így is teszel valamit, ami másoknak reményt adhat” – hangsúlyozta Fenyvesi Zoli.

A jótékonysági futás regisztrációjával kapcsolatos információk az alábbi weboldalon érhetők el: www.wingsforlifeworldrun.com

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.