Friss hírek

Archívum

Dupla előadással jelentkezik a Miskolci Nemzeti Színház

Dupla előadással jelentkezik a Miskolci Nemzeti Színház

Eseményfigyelő 394

Ezen a héten a miskolci teátrum két korábbi előadását tekinthetik meg az érdeklődők a színház Facebook-oldalán. Közkívánatra visszatér A velencei kalmár, csütörtökön pedig ismét egy újabb előadással jelentkezik a színház.

Az online színházi közvetítések sorát A velencei kalmár című előadással kezdte a miskolci teátrum, melyet Mohácsi János rendezésében láthatott a közönség a 2018-2019-es évadban. Az érdeklődés azóta is folyamatos az előző évad egyik legsikeresebb produkciója iránt – melyben Shylock megformálásáért Görög László tavaly elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában, idén pedig ugyanezért a szerepért a Gábor Miklós-díjat vehette át. A hatalmas érdeklődést a színház örömmel fogadta, és úgy döntött, hogy ismét elérhetővé teszi az előadásfelvételt Facebook-oldalán április 20-23. között, hétfő este 19 órától egészen csütörtök este 19 óráig.

Még egy produkcióval készül a teátrum ezen a héten. A már megszokott csütörtök esti időpontban ismét egy korábbi nagysikerű előadás lesz látható. És hogy melyik? Ha ellátogatnak a színház Facebook és Instagram oldalára, találhatnak egy kis segítséget, ami közelebb vezetheti az érdeklődőket a megoldáshoz! Kedden pedig közzétesszük a következő előadás címét, így ellenőrizhetik, jó volt-e a tippjük.

Az előadásfelvétel csütörtök este 7 órától egészen vasárnap este 22 óráig lesz elérhető a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldalán.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál