Megnyitottak csütörtökön a budapesti artmozik, a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino, a Tabán, a Corvin és a Cirkogejzír is. A Cinema City mozihálózat egy hét múlva, július 2-án…
Már augusztus 3-án megkezdődik a következő szezon a Nemzeti Színházban, amelynek a most záruló évadban, a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kihirdetéséig csaknem 75 ezer nézője volt.
A Balaton közelségét is kihasználva filmpiknik, összművészeti fesztivál és sok-sok zene lesz a programkínálatban. A részleteket Navracsics Tibor, a program kormánybiztosa mondta el az InfoRádióban.
A koronavírus-járvány miatt kellett módosítani.
Valamennyi útvonalon faültetéssel kezdődtek az Erdei Vándortáborok, az első útnak induló csoportok őshonos fákat ültettek mind a kilenc útvonalon.
Több mint háromszázmillió forintos európai uniós támogatásból fejlesztették a szarvasi Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkot, a beruházást Nagy István agrárminiszter adta át csütörtökön.
Az idei lesz a Zenélő Budapest hatodik évada. Nagyjából 200 minikoncerttel készülnek nyolc budapesti helyszínen.