A rendszeresen megrendezésre kerülő PLACCC a művészet hagyományos helyszínein (színháztermen, galérián) kívül, városi terekben, rendhagyó helyszíneken zajló művészeti fesztivál.
Legkésőbb csütörtökig van lehetőségük a felvételizőknek, hogy benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve - egyetlen alkalommal - módosítsák a megjelölt szakok sorrendjét az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint.
A Müpa nemrég debütált koncertformátuma, a Müpa Autósmozi újabb stílusok felé vesz irányt: július második hetében a latin világ forró szenvedélyét, a 20. és 21. századi magyar világzene világhírű sztárjainak…
Száz film szerepel a versenyprogramban az idei Bujtor István Filmfesztiválon, amelyet augusztus 17. és 21. között tartanak Balatonszemesen.
Az elmaradt márciusi premier helyett július 9-től érkezik a filmszínházakba A mi Kodályunk című rendhagyó zenés ismeretterjesztő film, amely a korszakalkotó zenetudós, népzenekutató és zeneszerző kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel…
Kibővített műsorral és extra programokkal vár mindenkit a Magyar Nemzeti Cirkusz Balatonlellére július 10 és 11-én. A látványosság után beléphetünk a porondra, ahol segítséggel lovas artistamutatványokat is kipróbálhatunk.
Multikulturális gasztronómiai rendezvénysorozat startol el a hétvégén Bécsben. A július 11-12-ig zajló programokat egy fánkfesztivál nyitja meg a 2. kerületi Der Garten-ben. Vasárnap, a fesztivállal egy napon, egy gasztro piac…