Friss hírek

Archívum

Korábban indul az új évad a Nemzetiben

Korábban indul az új évad a Nemzetiben

Eseményfigyelő 221

Már augusztus 3-án megkezdődik a következő szezon a Nemzeti Színházban, amelynek a most záruló évadban, a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kihirdetéséig csaknem 75 ezer nézője volt.

Vidnyánszky Attila igazgató a társulat évadzárásán a félbeszakadt évadról elmondta: 237 saját előadást játszottak, 19 belföldi és 20 külföldi vendégjátékon volt a színház. A társulati ülésen a Farkas-Ratkó-díjat - amelyet a Pesti Magyar Színház és az új Nemzeti Színház társulatai évente, felváltva szavaznak meg egy-egy társulati taguknak - Berettyán Sándor vehette át.

A színház saját alapítású díjai közül - szintén a társulat szavazatai alapján - a Szörényi Éva-díjat Udvaros Dorottya színművész, a Sinkovits Imre-díjat Rátóti Zoltán színművész, a Németh Antal-díjat Pintér Szilvia, a teátrum ifjúsági programfelelőse és színházpedagógusa, a Kulissza díjat pedig Madácsi Béla díszítő és zenekari altiszt nyerte el.

Vidnyánszky Attila elmondta: az évad nagyon jól indult, az esztergomi bazilika előtt is eljátszhatták a Csíksomlyói passiót. A tervek szerint a jövő évad elején - a gyulai Márai-bemutató, A kassai polgárok augusztus 16-i premierje után - Debrecenben augusztus 26-án a Református Nagytemplom előtt játsszák el újra a Csíksomlyói passiót, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös produkciót.

A március óta bezárt színház elmaradt előadásait pótolják az ősszel, az idei MITEM azonban elmarad, a következő nemzetközi fesztivált tavasszal rendezik meg. A Forró mezők és a Tizenhárom almafa című produkcióval kezdik a szezont.

Az igazgató kiemelte, hogy megkapták a 2023-as színházi olimpia rendezési jogát, a nemzetközi esemény előkészületei már ősszel elkezdődnek. Kitért arra is, hogy elindították a Déryné Programot és olyan településekre is eljuttathatják a színházi produkciókat, ahol eddig nem láthattak színvonalas előadásokat az emberek. A program keretében eddig hat produkció létrehozását támogatják és 42 előadást juttatnak el az ország különböző pontjaira, emellett megalakult és elkezdte a próbákat a Déryné Társulat is - sorolta az eredményeket, kiemelve: eddig négyszáz település jelentkezett, hogy fogadna előadásokat. Az igazgató új tagként köszöntötte a Nemzeti Színházban Szász Júliát, aki a Kaposvári Egyetem színművész szakának elvégzése után szerződött a társulathoz. A színészt eddig is több előadásban láthatta a közönség. A jövő évadban az első nagyszínpadi bemutató, a Rómeó és Júlia női főszerepét alakítja.

Az évadzárón megemlékeztek a napokban elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművészről, rendezőről, érdemes és kiváló művészről, a Nemzeti Színház örökös tagjáról. A június 16-án, 85. életévében elhunyt művészről szeptemberben egy esttel is megemlékeznek.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.