2024. május 18., szombat - Erik
Száz kilométer hosszúra tervezik és nagyrészt használaton kívüli vasúti sínek mentén fog haladni Németország első autómentes kerékpársztrádája. Az autómentes biciklis sztráda első 5 kilométeres szakasza már járható a Ruhr-vidéken, s a tervek szerint négy egyetemet, valamint 10 várost fog összekötni.
Július 26-án megjelent a Budapesti Közlekedési Központ hop-on hop-off koncessziós pályázata, amely 20 évre monopolhelyzetet teremt a budapesti piacon. A BKK 240 hónapos időtartamra, autóbuszos városnéző személyszállításra, valamint az ahhoz kapcsolódó értékesítési, jegykiadói, marketing-, kommunikációs, tájékoztató és utazásszervezői tevékenységre írta ki a pályázatot.
Mostantól néhány, kiemelt Media Markt áruházban időpontot foglalva is lehet majd vásárolni. Az új szolgáltatásnak köszönhetően a vásárlók az adott időpontban az eladók osztatlan figyelmét élvezhetik majd. Manapság már hétköznapi dolognak számít, hogy a fotelben ülve vásárolunk, vagy időpontot foglalunk, ha valamit feltétlenül az otthoni környezeten kívül kell elintézni.
A játékgyártó óriási reklámfelületen ösztönözte a szülőket arra, töltsenek több időt a gyerekeikkel. A meglepetésre építő LEGO reklám nem is készülhetett volna alkalmasabb helyen, mint Tajpej városban, ahol a munkaórák száma egyike a legmagasabbaknak a világon, így a szülők és gyerekeik rendkívül kevés időt tölthetnek együtt – tudósított a PR Examples.
A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) az idén már az ország valamennyi általános iskolás korú, kitűnő tanulmányi eredményt elérő diákját cirkuszjeggyel jutalmazta - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszolva. Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kommentálta.
A Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklap 2016 nyarán harmadszor hirdeti meg nagysikerű Gastro Design versenyét, amelynek célja, hogy díjazza az egyedi belsőépítészeti dizájnt, kreatív vendéglátóipari kommunikációt és márkamegjelenést. A verseny célja felhívni a figyelmet a vendéglátás arculatának, megjelenésének fontosságára, a vendéglátóipari kommunikációban alkalmazott vizuális, design és belsőépítészeti elemek minőségének kiemelt szerepére.
1 napos HR & Social Media-val foglalkozó szeminárium - „A közösségi média számtalan új alkalmazási lehetőséget nyújt a HR minden területén” Eszközök, tippek és technikák, amelyek segítenek a közösségi média és a HR közös tevékenységének menedzselésében
|
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi…
A műtárgy.com május 23. és 25. között rendezi meg…
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…
Az izlandi parlament új törvényt fogadott el…
2024. május 17-18-19-én tizenkettedik alkalommal rendezik meg…