2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

gazdanapokImmár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Hajdúsági Expo és Traktorhúzó Európa Kupa 2017. augusztus 11-13. között Hajdúböszörményben. Az expo alatt szakmai programokkal, előadásokkal, az itt élő agrárszakemberek, vállalkozások, üzletemberek és előadók találkozójával várják az érdeklődket.

mupaA Müpa nyárindító fesztiválja 2017. június 7-20. között az előző évekhez hasonlóan, több generációból vonultatja fel a hazai könnyűzene képviselőinek legjavát. Az együttesek és előadók ezekre az alkalmakra mindig valami különlegessel, szokatlannal, újdonsággal készülnek, és ez ebben az évben sem lesz másként.

kertHamarosan ismét virágba borul a Károly-kastély parkja, ahol idén 13. alkalommal rendezik meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat. Az esemény keretein belül csodás kiállításokat tekinthetnek meg, vagy előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, mindemellett gyönyörű virágokat is vásárolhatnak. Az egész napos programra szeretttel várják a vendégeket.

ezerlampasAz Ezer Lámpás Éjszakáját idén 7. alkalommal rendezik meg 2017. május 28-án az ország 11 városában. Az egész napos rendezvény a gyerekekről és a családokról szól. Mindegyik helyszínen jótékonysági koncertekkel, sztárfellépőkkel várják az érdeklődőket. A kampányunk középpontjában a gyermekeltűnések problémája áll.

gyerek olvas2017. június 8–12. között Budapesten több helyszínen, országszerte közel 80 vidéki város, település, valamint Erdélyben Kolozsvár, s a Partiumban Arad is rész vesz a magyar könyvhéten. A budapesti központi helyszínen, a Vörösmarty téren és a térbe torkolló utcákban pavilonban több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit.

suzuki2017-ben a Suzuki Show-nak a Fővárosi Rendezvénypark ad majd otthont. Számtalan érdekességgel várják a kilátogató vendégeket. Lesz autókiállítás, autószépségverseny, ügyességiversenyek, tombola, ki-mit tud, értékes nyeremények, adok-veszek kirakodó vásár, gyermekeknek gokartverseny, kézműves gyermeksarok...

futokEz az esemény a cégek, családok, baráti társaságok közkedvelt futóversenye. Tavaly közel 1650 csapat nevezett, hogy 3 vagy 6 kört fussanak, és szenzációsan érezzék magukat.És idén? Te már benevezted a csapatodat? Szervezz egy, sőt több, fürgelábú, jókedvű csapatot a munkahelyeden, és legyetek részesei együtt egy fergeteges futó bulinak!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője