2024. május 18., szombat - Erik
A budapesti repülőtér „Év Szállodája” díjas hotele idén ünnepeli fennállásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból szeptember 29-én nagyszabású, jubileumi ünnepséget rendeztek, amelyre többek között a Stáció üzleti partnerei kaptak meghívást. Az eseményen köszöntőbeszédet mondott Szlahó Csaba, Vecsés város polgármestere.
Szálkás, bonyolult megenni, pocsolya-ízű… Ezek a leggyakrabban felhozott érvek az édesvízi halak fogyasztása ellen ma Magyarországon. Az előzőek megcáfolását és a hazai halak és a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul a Tiszáról indult Hello Hal csapata, akik Tiszaörvény és Kecskemét után Budapesten nyitották meg harmadik halazójukat.
Decemberben négy napos előadássorozat keretein belül találkozhatnak a gyerekek a Vidámszínpadon a Minimax egyik legnépszerűbb magyar meséjének főszereplőivel. A Kicsi Gesztenye Klub Zenés Mesejáték nézői látványos színpadi show keretében kapcsolódhatnak be a főhősök kalandjaiba.
2016 október 3-án a tőzsde bejelentette: a korábban Leisztinger Tamás tulajdonában álló Hunguest Hotels részvényeit a Konzum Nyrt. leányvállalata, a KZBF Invest Kft., valamint a szintén a Konzum cégcsoport kezelésében lévő Konzum PE magántőke-alap vásárolta meg. A tájékoztató szerint az adásvételhez a szokásos mértékű saját erő mellett az Eximbank és az MKB nyújtott finanszírozást.
Paprikák, szószok, krémek, mártások, őrlemények, savanyúságok, lekvárok és további chili különlegességek, tradicionális francia édes, sós és chilis sütemények, virágos, gyümölcsös és chilis csokoládék, mézek... azaz negyedik alkalommal is érdemes ellátogatni a budapesti Anker’tbe a kiskertpiacra, mely ezúttal 15 chilitermelő csípős termékeivel „erősít be”.
A közel 10 millió séfet, gasztronómiai szakembert tömörítő World Association of Chefs Societes (WACS) által idén, a Thessalonikiben 2016. szeptember 25–27. között rendezett világdöntőn két magyar is képviselte hazánkat. Elek Richárd (Fausto’s, Budapest) a szakácsok között, Domonkos Dávid (Sugar! Design Cukrászat, Budapest) pedig a cukrászok között versenyzett.
Október-novemberben 4 helyszínen, 4 időpontban vidéki éttermek vezetőinek és munkatársainak! A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A Vendéglátás magazin és az MNGSZ ősszel induló road-showjának keretében első kézből szerezhet információkat a szakmát leginkább érdeklő intézkedésekről, aktualitásokról. Itt meg is oszthatja személyes tapasztalatait, ötleteit.
|
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…
Idén is érdemes várni a májust a…
A nemzetközi hidrogén,- és tüzelőanyag-cellás technológiák szakkiállítása…
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Milánóban mutatták be a legújabb trendeket.A fenntarthatóság…