2025. szeptember 12., péntek - Mária
Ha március, akkor ismét az irodalomé a főszerep Lipcsében, immár töretlenül 1991 óta. Ez az az időszak, amikor a könyv ünnepén nagy szeretettel és tárt karokkal várják a könyv és az olvasás szerelmeseit, annak összes résztvevőjével együtt, legyen az író, olvasó, fordító, lektor, kiadó, nyomda, hangos-könyv gyártó, forgalmazó, kereskedő.
2018. január 28-án, vasárnap nyílt napot tartunk a Gyermekvasút Széchenyihegy állomásán, 10 és 16 óra között várjuk a gyerekeket. Az érdeklődő gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. Így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek mozikocsinkban.
Az idén is lesz Torkos Csütörtök a balatoni térség éttermeiben, vendéglőiben és más vendéglátóhelyein. Az akcióban azok az üzletek vesznek részt, amelyek február 15-én legalább az ételeik árából minimum 30 százalék kedvezményt adnak. Az eddigi jelentkezők többsége az ételeknél 50 százalék kedvezménnyel várja majd a vendégeket.
A siófoki szálloda a sikeres Hotelstars minősítés után is folytatja a fejlesztéseket. A Hotel Azúr Zrt. két különálló, de összeköttetésben álló szállodát és egy Apartmanházat üzemeltet Siófokon. A szállodák: a 2004-ben megnyitott, négy csillagos, közel 198 szobás Hotel Azúr, a másik pedig a 2011-ben indult 49 szobás Hotel Azúr Prémium.
Magyaros ízeket kínáló bisztróval mutatkozik be hazánk a 83. Nemzetközi Zöld Héten (IGW), Berlinben január 19-28-ig. A berlini kiállításon az Agrármarketing Centrum (AMC) immár 21. alkalommal vesz részt közösségi standdal, idén egy több mint 500 négyzetméteres területtel és 9 kiállítóval.
A spanyol fővárosban öt napon át zajló eseményen a világ minden tájáról összesen 165 ország és régió vonultatja fel turisztikai kínálatát. A szervezők negyedmillió látogatóra számítanak a több mint 65 ezer négyzetméternyi területen rendezett eseményen. A Magyar Turisztikai Ügynökség által felállított standon elsősorban a magyar fürdőkultúrával...
Új belföldi kommunikációs kampányt indított a téli kikapcsolódás, az egészségturizmus és a gyógyvíz népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Egy hónapon át tartó akcióhoz eddig több mint 200 szálláshely és fürdő csatlakozott speciális ajánlatokkal - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.
|
Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta…
A 27. Zsidó Kulturális Fesztivál 2025. szeptember…
Idén már 21. alkalommal találkozik a hazai…