2025. szeptember 12., péntek - Mária
„Légy ott!” az álarcos állatokkal mindhárom nap, vagy rejtőzz álarc mögé a kézműves standnál! Idén először várja a látogatókat az Állatok Farsangja program február 2-től 4-ig, a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A háromnapos rendezvény ismeretterjesztő és szórakoztató programokat is rejt magában, amit egyetlen állatbarát sem hagyhat ki.
2018. március 2-4 között ismét megrendezésre kerül a Futó Exo. A kezdő kocogóktól a versenyzőkig, a babakocsis futóktól az ultramaratonistákig velünk fut Magyarország. Világmárkák, tudományos előadások, közösségi futások, tesztlehetőségek és versenybeszámolók színesítik a programot. Minden, ami futás!
2018-ban a Bringaexpo, Futóexpo és Utazás Kiállítás egyidőben a Hungexpon! Ahogy már megszokhatták, látványos trial show-val, BMX bemutatóval, bringafocival és tartalmas színpadi programokkal, kerékpáros klubok, versenycsapatok bemutatkozójával és remek hangulattal várjuk Kiállítóinkat!
A szakmabeliek szezonnyitó eseményként és kihagyhatatlan szakmai fórumként tartják számon, a hazai turisták számára pedig élmény- és információszerzési forrást jelent. Közben azonban az internet teret hódított, megváltoztak az utazási- és foglalási szokások. Az Utazás kiállításnak is változnia kell. A 2018-as év erről szól.
2018-ban is megnyitja kapuit Magyarország legjelentősebb motoros szezonnyitó rendezvénye a Budapest Motor Fesztivál! Idén a Budapest Motor Fesztivál külön hangsúlyt helyez a színvonalas megjelenésre. Ennek érdekében a kiállítói terület szegmentálásra kerül.
2018. február 22-25. között kerül megrendezésre a Budapest Boat Show, amely minden évben a Hungexpo egyik legnépszerűbb kiállítása és vására. A Budapest Boat Show 2018-ban újra meghirdeti Újdonság Pályázatát, mellyel a hazai és külföldi újdonságok, fejlesztések bemutatását kívánja segíteni a vitorlás és motoros hajóiparban.
FEHOVA – a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozója Sok szeretettel várnak minden hobby és profi vadászt, horgászt, természetkedvelőt, kedves barátot, ismerőst, szakembert, érdeklődőt a Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításran 2018. február 15-18. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba.
|
2025. szeptember 20-21-én a Red Bull Showrun…
Augusztus közepén nyílt meg Keszthelyen a vadonatúj…
A Budavári Palota teraszain, finom borok, programok…