2024. május 18., szombat - Erik
A Kormány 194/2000-es számú kormányrendeletének 2011. évi módosítása alapján díjtalanul látogathatja a múzeumok állandó kiállításait a 18 év alatti korosztály és legfeljebb két közeli hozzátartozója, továbbá a 26 év alattiak, minden hónap egyik hétvégéjének a múzeum által meghatározott napján.
Régi jó ünnepi programok várhatók: parlamenti nyílt nap, magyar ízek utcája, aratómenet. Az időjárást félóránként szondázzák, a tűzijáték-rakéták pedig a legbiztonságosabbak lesznek. A Várkert Bazárnál egész nap családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Érdemes tehát Budapesten tölteni augusztus 20-át!
Augusztus 17. és 20. között igazi nemzetközi kézműves fesztiválként nyitja meg kapuit a 31. Mesterségek Ünnepe. A hagyományok szerint idén is a Budavári Palota környéke ad helyet a fesztiválnak, ám a felújítások miatt kicsit módosulnak a helyszínek.2017 augusztusában Mongólia lesz a Mesterségek Ünnepének díszvendége.
Történelmi kavalkád, utcabál várja a látogatókat a Füzéri Várnapokon 2017. augusztus 12-13-án. A rendezvény hagyományteremtő céllal, immáron 15. alkalommal kerül lebonyolításra. Haditorna bemutatókat, reneszánsz táncokat, íjászbemutatókat, középkori csatajeleneteket tekinthetnek meg az érdeklődők.
Az informatika gyors ütemű fejlődése a szakterülettel foglalkozó szakembereket, oktatókat, kutatókat, vezetőket naponta újabb és újabb kihívás elé állítja. Az informatika növekvő jelentősége az oktatás, kutatás és az intézményi működtetés számára is rendkívül fontos. A felsőoktatási reform jelentős feladatok elé állítja a felsőoktatási intézményeket, és érinti az informatikai szakképzést.
Az MKE Környezet-analitikai és Technológiai Társasága (MKE KATT) az MKE Környezetvédelmi és Élelmiszertudományi Szakosztályainak, valamint az MKE Magyar Aeroszol Társaságának közreműködésével a III. Környezetvédelmi Analitikai és Technológiai Konferenciát (KAT2017) Debrecenben a DAB-székházban rendezi meg 2017. augusztus 23 – 25. között.
Bár évente számos elemzés készül az utasbiztosítás fontosságáról, mégis a biztos külföldi nyaralásról gondoskodó utazók száma alig nőtt az elmúlt években. Pedig rengeteg pénzbe kerülhet, ha bajunk esik küldföldön. A Netrisk.hu felmérése szerint úti céltól függetlenül az utazók csupán fele köt utasbiztosítást, és ennek 16 százaléka csak az utazás napján.
|
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…
Immáron harmadik alkalommal találkozunk a balatonfüredi Property…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
A nemzetközi hidrogén,- és tüzelőanyag-cellás technológiák szakkiállítása…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…