2025. június 21., szombat - Alajos
Október 20-23. között a világ filmtermésének legjavában merülhetnek el a nézők a 8. Mozinet Filmnapoknak köszönhetően. A programban öt film jóval a hivatalos hazai premiert megelőzően lesz látható. A válogatás ezúttal olyan alkotókra fókuszál, akik korábban Oscar-díjat nyertek, vagy jelölték őket.
A helyi hagyományok szerint elkészülő csipkelekvár főzés bemutatása mellett, szórakoztató programokkal, csipketeával, forralt borral, egész napos kézműves bemutatókkal, falukerülő túrákkal, játszóházzal, valamint kistermelők és népművészeti termékek vásárával várjuk kedves vendégeinket Szarvaskőn, 2018. október 21-én, vasárnap az Ófaluba.
Nagyon szeretjük a birsalmát, és a birsalma is szereti Noszvajt, hiszen nagyon jól terem nálunk! A régi noszvajiak finom ételeket készítettek birsalmával, olyanokat is, amelyek máshol nem ismernek, pl. a birsalmás bablevest. De sütjük hússal, töltjük süteménybe, ízesítjük vele a gulyást- érdemes mindet kipróbálni!
A 2018. október 20-án megrendezésre kerülő „Darufesztivál” a természet őszi ünnepe a Hortobágyon. Felejthetetlen élményben lesz része minden természetbarátnak, aki ebben az időszakban ellátogat a Hortobágyi Nemzeti Parkba és megfigyeli a több ezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmát a daruhúzást.
Októberben minden szombaton, 14:30-tól látványetetésekkel várnak kicsiket és nagyokat egyaránt a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadasparkban. A Pákozd – Sukoró Arborétum és Vadaspark a Velencei-hegység és a Velencei- tó között, a 160 m magas Mészeg-hegy oldalában helyezkedik el. A nagyszerű fekvés, a sokféle funkció miatt a térség kedvelt kirándulóhelye.
A Colliers International EMEA ipari és logisztikai központokról szóló jelentése szerint az erős bérlői bizalomnak köszönhetően az ipari és raktáringatlanok iránti kereslet az EMEA piacok 50%-ában nőtt – a 2017 második félévében érvényes 35%-ról – az egész gazdaságban jelenlévő olyan kihívások ellenére, mint a protekcionizmustól való félelem, illetve az amerikai és az uniós kereskedelmi partnerek közötti kereskedelmi feszültségek.
Barcogás a Sziágyi erdőben, és minden amit a dámszarvas nászidőszakáról tudni kell! Az állami erdőgazdaságok, nagyobb vadgazdaságok vezetett túráin 2018. október 24. - 2018. november 26-ig a vadállomány zavarása nélkül, legálisan az erdőben tartózkodva hallgathatunk szarvasbőgést.
|
A vidéki nagyvárosaink kiemelkedő jelentőséggel bírnak az…
Az Év Étterme díjat idén az őriszentpéteri…
Varázslatos programok égen és földön! Szállj velünk…