Friss hírek

Archívum

Top 50: Ganczer Gábor

Top 50: Ganczer Gábor

Eseményfigyelő 82

ganzer„Budapest és a Hungexpo visszakerül a nagy orvoskongresszusok térképére, de idén már nagy sportrendezvényeknek is helyet biztosítunk” – mondja a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének (MaReSz) elnöke. A lenti interjút eredetileg a magyar turizmus 50 legbefolyásosabb...

...személyét felsorakoztató, 2019. februárban immár 6. alkalommal megjelent kiadványunkban közöltük. Az információk így a fél évvel ezelőtti állapotot tükrözik – a szerk.

2018 rekordév volt a turizmusban. A Hungexpónál is érezhető volt a lendület?

Igen, mi is több csúcsot megdöntöttünk. Az árbevételünk 2018-ban nyolcmilliárd forint volt, az eddigi legmagasabb a Hungexpo történetében. Rekord-látogatószámot regisztráltunk saját rendezvényeinken – többek között az AGROMashEXPO-n és a FeHoVán –, a vendégrendezvények volumene pedig olyan mértékben növekedett, hogy az árbevételük 2018-ban először megelőzte a saját rendezvényeinkét.

Nagy eredménynek tartjuk, hogy 2018-ban nálunk tartotta 2500 fős rendezvényét a Pfizer, mert sikerült elérnünk, hogy egyszeri kivételként enyhítsenek egy kedvezőtlen szabályozáson. Az Euroskillsnek, a szakmunkástanulók Európa-bajnokságának több mint százezer látogatója volt, és referenciarendezvénnyé vált: a szervezők szerint kijelölte azt az utat, ahogyan egy ilyen rendezvényt le kell bonyolítani.

Az elmúlt évben jó ütemben zajlott a beruházás előkészítése, megvan az építési engedély, a kivitelezési terv, megszületett az együttműködési megállapodás a Hungexpo és az állam között, úgyhogy hamarosan elindulhat az építkezés.

Számításai szerint milyen lesz a 2019-es év?

Szintén rekordnak számít a cég történetében, hogy tavaly három új kiállítást is indítottunk – a Hungaromed Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítást, az Otthon Design Őszt és a Beauty&Style Kiállítást –, mind a három sikeres volt, ezért idén újra megrendezzük ezeket. 2019 visszahelyezi majd Budapestet és a Hungexpót a nagy orvoskongresszusok térképére – több mint tízezer ember részvételével júniusban itt tartják a vesegyógyászok európai kongresszusát. Újdonság, hogy sportrendezvényeket is tartunk a Hungexpón, 2019 áprilisában az asztalitenisz-vb-nek biztosítunk helyszínt.

Hogyan értékeli a tavalyi évet a Maresz elnökeként?

2018-ban a Maresz elsősorban a Magyar Turisztikai Szövetségen keresztül folytatott lobbitevékenységet. Az év egyik nagy feladata volt, hogy segítettünk az MTÜ-nek a kiemelt partneri kritériumrendszer kialakításában, valamint fokozott figyelmet fordítunk az oktatásra.

Korábban azt nyilatkozta, hogy a családjával tud a legjobban kikapcsolódni.

Igen, ez így van, most is arra törekszem, hogy minél több minőségi időt tudjak a feleségemmel és három gyerekünkkel tölteni. Közben pedig odafigyelek arra, hogy legalább egyszer évente a feleségemmel kettesben is el tudjunk utazni.

Kiadványunkban az interjúalanyoknak három fix kérdésre is válaszolniuk kellett – a szerk.

Mitől lehet a turizmus még „zöldebb”?

Például termékfejlesztéssel. Az Utazás Kiállítás fókuszában idén az aktív turizmus áll, ami egybevág a fenntarthatósági trendekkel is. Fontos a belföldi úti célok, az aktív élménykeresés, a bringázás, hajózás, túrázás népszerűsítése.

Mi volt a legjobb tanács, amit életében kapott?

„Szánj időt arra, hogy jó csapatot építs magad köré, így több időd jut magadra is.”

Sportol, vagy inkább nézi?

Mind a kettő. Úszom, síelek, nézni is ezeket szeretem és a focit. Rendszeresen járok focimeccsekre, kedvenc csapatom a Barcelona.

A teljes anyagot és a további cikkeket Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban & top 10 fiatal című kiadványban olvashatja.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.