2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

gmobuzaSzakmai párbeszéd a genetikailag módosított szervezetekről, a technológia élelmiszeripari, szabályozási és gazdasági hátteréről és a GMO-mentes termékek piaci lehetőségeiről. Védnökök: Dr. Palkovics László (rektor, SZIE), Dr. Friedrich László (dékán, SZIE-ÉTK), Éder Tamás (társadalmi elnök, FÉSZ)

67esKelet-Európában először építettek akusztikus aszfaltot, ami a Republic ikonikus dalát, a 67-es úton című slágert szólaltatja meg. Egy valódi hangszerhez hasonlítva az aszfaltba gyémántvágóval bemetszett barázdák képezik a kottát, a kocsi gumija a gitár húrja, az autó karosszériája pedig maga a hangszer. Ha az autós ráhajt a keréknyomnyi vagy

balcsibringa2Több évnyi előkészület után a Balatonalmádi–Balatonlelle közötti szakasszal kezdődött meg a Balatoni Bringakör közel 17 milliárd forintos felújítása, amely a tervek szerint 2021 tavaszáig tart. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Cseresnyés Péter a projekt részeként javában zajló, siófoki útfelújításnál tartott sajtótájékoztatón elmondta,...

varbanA Régészet napján (május 24.) nyílik meg a látogatók előtt a budai Várnegyedben Az első bástya – Pop-up kiállítás egy erődítmény rejtett kincseiről két helyszínen című régészeti tárlat. A látogatók bejárhatják a 2018-ban feltárt Erdélyi bástya falait és megtekinthetik az ásatás során előkerült leletanyagot. A Táncsics Mihály utca 9. szám alatt található ingatlan kertje

rozsa2Függ az időjárástól, de a remények szerint virágba borul hétvégére a fertődi Esterházy-kastély Cziráky Margit rózsakertje. Tízezreket vonzott tavaly Magyarország legimpozánsabb kastélyának egyedi látványossága – mondta el Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont ügyvezetője a kisalfold.hu-nak.

evfagyijaElső alkalommal rendezték meg az Év fagylatja országos cukrászversenyt és fesztivált, amelynek csütörtökön Szombathely főtere adott otthont. A zsűri ebben az évben a nagykanizsai Wilhelm Dávid által készített, Piemont Királya névre keresztelt fagylaltjának ítélte oda az év fagylaltja címet, amelynek alapja piemonti mogyoró, amit tonkababos feketeszeder-öntettel párosított alkotója.

kinizsiA Nemzeti Várprogram keretén belül 2020-ra felújítják a nagyvázsonyi Kinizsi Várat. Mi még most jártunk ott először és ezek szerint ebben az állapotában utoljára. Kinizsi Pál legendás életének története már most is körbelengi a várat, de a megújuló kiállítás a tervek szerint még nagyobb hangsúlyt fog fektetni rá és feleségére, Magyar Benignára.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője