2025. augusztus 22., péntek - Menyhért

Archívum

atevezesEzen a nyáron ismét rajthoz állhatnak a vízi sportok kedvelői a magyar tenger déli partján. Kajakban, kenuban, SUP hátán vagy épp sárkányhajóban lapátolva is megtehető majd a közel 10 km-es táv, azon a vitorlásokból összeállított vízi folyosón keresztül, ami a déli partról vezet át Badacsonyba és vissza.

barkaEzúttal új élményben lesz része annak, aki már járt nálunk, ugyanis a kecskék, birkák, baromfik most nem karámon belül lesznek, hanem szabadon sétálgatnak majd az Állatsimogató területén!  A többi állat (szarvasmarha, zebu, láma stb.) természetesen továbbra is karámban maradnak, de a többiek már a jegypénztártól várnak majd Titeket.

apollo2A holdra szállás július 20-án esedékes 50. évfordulója alkalmából a NASA visszapakolta az eredeti berendezéseket az Apollo 11-program vezérlőjébe, és hamarosan megnyitja a nagyközönség előtt az űrkutatási mérföldkőnek számító helyiséget. A Techcrunch beszámolója szerint évek kutatómunkája van a vezérlő eredeti formájának kialakítása mögött, maga a visszarendezés pedig 7 hónapig tartott.

racing2019. július első hétvégéjén kerül megrendezésre a GT Sport Racing Weekend, amely név sok érdekes széria részvételét takarja. A Hungaroringre érkezik Európa egyik legújabb GT bajnoksága a GT Cup Open Europe, ahol Audik, Lamborghinik, McLarenek, Mercedesek, Porschék küzdenek a győzelemért.

veszrallA Veszprém Rallye része az Országos Rallye Bajnokságnak. Mára Veszprém sportéletének elválaszthatatlan része. Az országos bajnokság veszprémi futama évek óta népszerű, több tízezer rallye-rajongó zarándokol el a városban és környékén megrendezett futamokra. Veszprém térsége kínálja a meghökkentő terepet...

thaiA Thaiföldi Királyság Nagykövetsége idén negyedik alkalommal rendezi meg a Thai Fesztivált 2019. július 7-én, vasárnap a Vajdahunyad várában. Az egy napos gasztro-kulturális eseményen a thai kulturális programok, fellépők, látványfőzés mellett 6 étterem gondoskodik majd az autentikus kulináris élvezetekről, vásárolhatunk eredeti thaiföldi portékákat és...

villam2Már tesztelik a rendszert, hogy a villámtöltőkön a díjazás percenként 50 forint lehessen. Szép lassan fizetőssé válik az e-autók töltése a közterületeken. Az 50 kW-os egyenáramú (DC) villámtöltőkön és a 43 kW-os AC-villámtöltőkön a jelenlegi tesztidőszakban a díjazás percenként 50 forint. A végleges ár a teszt eredményétől is függ - írja hétfői cikkében a Népszava...

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője