Friss hírek

Archívum

Mégis lesz Szabadtéri Játékok a szegedi Dóm téren

Mégis lesz Szabadtéri Játékok a szegedi Dóm téren

Eseményfigyelő 199

Nemcsak az újszegedi színpadán tartja meg idén előadásait a Szegedi Szabadtéri Játékok, hanem a Dóm téren is lesznek nyári színházi esték.

Az idei nyár sem múlik el Szabadtéri Játékok nélkül Szegeden. A korlátozások enyhítését követően újraindulhattak az előkészületek, így egyetlen változást leszámítva az eredetileg meghirdetett produkciókat láthatja a közönség az Újszegedi Szabadtéri Színpadon – tájékoztattak a szervezők.

Július 17-én Händel Agrippina című vígoperájával indul az évad, ezt követően július 24-én és 25-én egy fergeteges vígjátékok mutatnak be: Szente Vajk rendezésében érkezik a Játékszín sikerdarabja, a Legénybúcsú. A sort egy Moliére-komédia, az Úrhatnám polgár folytatja, majd a Hófehérke és a hét törpe című varázslatos családi mesebalett látható.

szegedidommMégsem marad üresen a Dóm tér az idei Szabadtéri Játékok alatt

A Játékok vezetői emellett bejelentették: a korábban ígértek szerint a Dóm tér sem marad üresen – igaz nem a megszokott színpadon és nézőszámmal, hanem a körülményekhez igazodva kerülnek színre produkciók.

Július 24-én az Akárki című moralitásjáték érkezik a székesegyház elé. „Most jött el a történelmi pillanat, amellyel mintegy 90 éve adósok vagyunk, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok előképe a salzburgi dóm előtti játékok, amelynek műsorán minden évben az Akárkit állítják színre”– fogalmazott Herczeg Tamás, igazgató.

A mű az emberi lét alapkérdéseivel foglalkozik, főszerepekben pedig két, Kossuth-díjas művészt láthat a közönség. A címszerepben Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepében Hegedűs D. Géza lép színpadra. A Fogadalmi Templom elé álmodott produkciót Bodolay Géza rendezi.

Mindemellett augusztus 15-én egy szimfonikus zenekari koncert is gazdagítja az idei kínálatot. Herczeg Tamás és Harangozó Gyula művészeti igazgató ebben a nehéz helyzetben különösen fontosnak tartja, hogy a kultúra mindenki számára hozzáférhető legyen, így idén mindkét Dóm téri produkciót ingyenesen tekinthetik meg a nézők.

Az újszegedi jegyértékesítés pénteken folytatódik. A jelenlegi létszámkorlátozásra tekintettel egyes daraboknál egyelőre még csak előjegyzésre lesz lehetőség, a műsorváltozás miatt elmaradó produkciókra a jegyvisszaváltás folyamatosan zajlik.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban