Adventi forralt bor, street food, folyamatos programok, ingyenes koncertek – ez a Bálna Advent, amely december 3-tól 24-ig tart. A Bálna Advent elsősorban a forró italkülönlegességekre, valamint az egyszerűen fogyasztható…
Élelmiszer-ipari csúcstalálkozóra került sor október 10–14. között Kölnben. Ekkor rendezték ugyanis a világ egyik legjelentősebb élelmiszer-ipari és ital-szakkiállítását, a kétévenként megtartott Anugát. Az árubemutatóra naponta átlagosan mintegy 30 ezer, vagyis…
Mint azt a főszervező, Zsolnai Endre elmondta: 11. alkalommal szervezik meg Európa legnagyobb decemberi karitatív akcióját, a Mikulásgyárat, amely a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Posta bevo-násával évente több tízezer…
Európa nagyvárosai ünnepi díszbe öltöznek, és vásárok sokaságával várják a látogatókat. A Metropol összeállított egy kis ítzelítőt ezekről az európai adventi, karácsonyi vásárokról.
Már az első kilenc havi adatok is azt mutatják, hogy Észak-Magyarországra érdemes figyelmet fordítani, hiszen a több világörökségi helyszínnel is bővelkedő régió töretlenül fejlődik –többek között ez is elhangzott a…
Az Aquincumi Múzeum Óbuda területén fekvő római kori város maradványait és emlékeit foglalja magába. A jelenkori régészeti park az aquincumi polgárváros körülbelül egyharmadát mutatja be. A múzeum állandó és időszaki…
2015.december 5-én ismét megrendezik Badacsonytördemicen a Faluház udvarán a forralt bor főző versenyt. A forraltbor főzés a Faluház udvarán felállított bográcsokban történik. A versenyre 3-4 tagú csapatok nevezhetnek be. Számtalan…