A 2017-es ITB Berlinen a fő téma az űrturizmus lesz, amely egyre nagyobb érdeklődésnek örvend világszerte. Március 8-tól 10-ig a 4.1b hallban a Kalandturizmus és a Felelősségteljes Turizmus áll majd…
A Simon-Júdás napi országos vásárra idén október 29-én kerül sor Sárvár utcáin. A több mint 600 esztendős múltra visszatekintő országos vásárban mindenki találhat magának vásárfiát, érdekes vagy becses portékát. A…
Immáron 3. alkalommal kerül megrendezésre Balatonfenyves-Imremajorban, "MAJORKÁN" a Nagybereki Töpörtyű Fesztivál, töpörtyűsütő versennyel egybekötve. A fesztivál célja, a szórakozáson és közösségépítésen túl, hogy a Nagyberek térség településeinek összetartozását erősítse, az…
A Syma Rendezvény és Kongresszusi Központban feketén-fehéren kiderült, hogy a 10. DECATHLON FittAréna kapcsán miért is volt jogos az elnevezés: „az ország legfittebb napja”. Egyedülálló rendezvénynek tartják a résztvevők, az…
A Whisky Show Budapest 2016 célja, hogy idén hatodik alkalommal is lehetőséget biztosítson a hazai whisky kultúra elmélyítésére. A legkiválóbb skót kevert és maláta whiskyk, az ír és amerikai whiskey-k,…
Az éjszakázó helyeikre húzó darvak megtekintésére kisvonattal visszik majd a vendégeket. A program a HNP Látogatóközpontban előadással és filmvetítéssel kezdődik, ezt követően a kb. 7 km-re lévő kisvasút indítóállomásánál van…
A megszokott helyen, Békéscsabán, a városi sportcsarnok környezetében várja idén is a tölteni és szórakozni vágyókat a Csabai Kolbászfesztivál. Békéscsabán, a kolbász fővárosában 2016. október 28-31. között minden a gasztronómiáról,…