Elmés játékok a tudomány tárházából, kicsiknek és nagyoknak! Október 24-től 29-ig látható a KMO Művelődési Házban a Fizika csodái kiállítás. A kiállítás anyaga: érdekes fizikai jelenségeket játékosan bemutató eszközök, ügyességet,…
A . IV. Szegedi Rézfúvós Napokra 2016. október 28. és 30. között kerül sor. A szegedi rézfúvós találkozó és kurzus szakmai programjának megvalósítását támogatja a Magyar Művészeti Akadémia. Az eseményen…
A Pomázi Ifjúsági Fúvószenekar egész estés Star Wars-koncertjére kerül sor 19.00 órától. Előtte Star Wars-délután előadásokkal, Jedi-tréninggel, Vader nagyúrral és az 501-es Légió magyarországi helyőrségének többi jelmezesével, poszter- és LEGO-kiállítással.…
A 214 éves Magyar Természettudományi Múzeum első önálló kiállítási épülete 20 éve nyitotta meg kapuit a Ludovika Akadémia egykori lovardájában. Az évfordulót a látogatókkal együtt szeretnék megünnepelni. 10 órától kézműves…
A programra érkező családokkal egy képzeletbeli utazást tesznek a Holdra. A kiállításon szereplő képek megfigyelése közben rajzolnak, ragasztanak és maketteket készítenek qyerekekkel. A foglalkozást Krasznahorkai Ágnes és Szabics Ágnes vezeti.…
A 4. Országos Rajzfilmünnepet 2016. október 29-én, az Animáció Világnapján rendezik meg. Idén országszerte már több mint 50 helyszínen, mintegy 120 magyar és külföldi, klasszikus és kortárs animációs filmet vetítünk.…
A panellakások iránt még mindig óriási a kereslet Észak-Pest, azaz a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán. Áraik már egészen közel járnak a téglalakások négyzetméteráraihoz. Az elmúlt két év emelkedése után…