Friss hírek

Turizmus

Vasalt utak, bringaparkok, futókörök épülnek országszerte

Vasalt utak, bringaparkok, futókörök épülnek országszerte

Eseményfigyelő 1123

Kilencszázötven millió forintból bővíti a lakosság sportolási lehetőségeit idén a kormány - jelentette be Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A kerékpározás népszerűsítéséért elindítják az Országos Bringapark Programot, a futás és a sziklamászás feltételeinek további javítása érdekében pedig folytatódik a tavaly elindított Országos Futópálya-építési Program és a Vasalt Utak Program.

A bringaparkok és a futókörök építésére a kormány 400-400 millió forint, a vasalt utak kialakításához pedig 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. Az első két programban az önkormányzatok által elnyerhető támogatás mértéke 50 százalék, a vasalt utak esetében 100 százalék.

maszik

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kitért arra is, hogy a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség kezdeményezésére a sziklamászó-útvonalak helyreállítását is támogatják, erre a célra 30 millió forintot különítettek el a vasalt utak programra biztosított pénzből.

További 30 millió forintot fordítanak a falmászó termek korszerűsítésére, ebben az esetben a támogatási intenzitás maximum 30 százalékos, értéket tekintve 1-2 millió forintnak felel meg.

Révész Máriusz reményét fejezte ki,

hogy a bringaparkok, futókörök, via ferráták, sziklamászó helyek fejlesztésével hozzá tudnak járulni, hogy az emberek többet mozogjanak, jobb körülmények között és egészségesebben éljenek.

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság több civil szervezettel dolgozik együtt. A futókörök építésében a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségével, a bringaparkok kialakításánál a Magyar Kerékpáros Szövetséggel és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel működnek együtt, a via ferráták kialakításánál pedig a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség szakmai ismereteire építenek.

Kandrács Ildikó, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke elmondta, hogy a vasalt utak programban tavaly 14 helyszín merült fel fejlesztési célpontként.

Idén Felsőtárkánynál (Bükk), Mór-Csókakőn (Vértes), a Cuha-völgyben (Bakony) és a Bódvarákó-Esztramos-hegyen (Aggteleki Nemzeti Park) kezdődnek el a kivitelezési munkálatok.

Tóth András, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség képviselője elmondta, hogy az Országos Bringapark Programban négyféle kerékpáros parkot hozhatnak létre a pályázók.

Péter Attila, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az ország minden városából várják a pályázatokat a legalább egy kilométer hosszú, több mint egy méter széles futópályák kialakításához.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó