Friss hírek

Turizmus

Újraindulnak a miskolci városnéző programok

Újraindulnak a miskolci városnéző programok

Eseményfigyelő 904

Hatodik évadát indítja a tematikus városnézéseinek Miskolc turisztikai szervezete, a MIDMAR Kft.

Az elmúlt öt évben több mint kétezren vettek részt a garantált programokon, amely Miskolc belvárosának szépségeit és titkait tárja fel, különböző tematikák mentén. Az idei sétasorozat június 10-én, szerdán indul.

Töretlen az érdeklődés a minden hónap második szombatján megrendezett, miskolci tematikus városnéző séták iránt. Az elmúlt öt esztendőben negyvennyolc alkalommal vehettek részt az érdeklődők a Tourinform Miskolc irodából induló programon, amelyek során elsősorban belvárosi helyszíneket keresnek fel. A séták alatt olyan intézményekbe, épületekbe is bejuthatnak a résztvevők, amelyek egyébként egyáltalán nem, vagy csak külön engedéllyel látogathatók.

Idén, a járvány okozta veszélyhelyzet miatt márciusban nem indulhattak el a séták, de júniustól újra minden hónap második szombatján tartanak városnézést. A biztonságos távolságtartás érdekében ezen a héten 2 alkalomra is meghirdették ugyanazt a tematikát, a szokásos szombat mellett már 10-én szerdán is bejárhatják a belvároshoz közeli egykori Mindszent és a Csabai kapu legfontosabb helyszíneit.

„A törzsvendégek közül többen csak később csatlakoztak a programsorozathoz, és persze új érdeklődőkre is számítunk, így az igényeknek megfelelően a séták idei témái között van néhány, amely már szerepelt a korábbi években”, mondta Kupcsik Sarolta, a séták házigazdája, a Tourinform iroda vezetője. „Ezeket újragondolt útvonalon, kiegészített tartalommal járhatják majd végig a vendégek; lesz például irodalmi séta 200 éves és kortárs idézetekkel”, tette hozzá.

Teljesen új tematikák is lesznek az idei programsorozatban: a résztvevők megismerkedhetnek majd a tűzoltók emlékhelyeivel, és a modern építészet jegyében is tehetnek majd sétát.

Mivel az idei évad később kezdődhetett, a bérletek érvényességi idejét is meghosszabbítják.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába