Friss hírek

Turizmus

Új fürdő épül a Hegyközszentmiklósi Gyógyfürdő mellé

Új fürdő épül a Hegyközszentmiklósi Gyógyfürdő mellé

Eseményfigyelő 899

Újabb fürdőt épít a magyar határtól mindössze 18 kilométerre lévő, kevesebb mint ezer lakosú partiumi Hegyközszentmiklóson a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A két fürdő egymással együttműködik majd, nem egymás konkurensei lesznek.

A határhoz közeli gyógyfürdőt Magyarországról is sokan látogatják, a létavértesi határátkelőn át negyed óra alatt elérhető autóval. A nagy termálmedencével és egy kicsi, szezonálisan üzemelő gyermekmedencével rendelkező gyógyfürdő éppen idén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, ugyanis 1971. május 1-jén nyitották meg.

Az elmúlt években több fejlesztést is megvalósítottak a gyógyfürdő környékén, főként szálláshelyek épültek, továbbá egy éttermet is kialakítottak a területen.

Most a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jóvoltából, EU-s támogatásból épül egy újabb gyógyfürdő-szabadidőközpont a már létező mellett - derült ki az Ér hangja tudósításából. A fejlesztés célja, hogy a két fürdő szolgáltatásaival kiegészítse egymást és még több pihenni, illetve gyógyulni vágyó érkezzen a határ melletti településre.

Az új egység több medencével rendelkezik majd, azonban étteremmel, szálláshelyekkel nem rendelkezik majd, így a másik komplexummal tökéletesen kiegészítik majd egymást.

A tervek szerint az új fürdőt akár már jövő tavasszal átadhatják.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben