Friss hírek

Turizmus

Turisztikai attrakció lesz az új Sió-zsilip

Turisztikai attrakció lesz az új Sió-zsilip

Eseményfigyelő 874

A tervek szerint halad az új Sió-zsilip építése, amely Siófok vezetőinek reményei szerint új arculatot ad majd a népszerű balatoni üdülőhely belvárosának.

Éjszakai megvilágításával önmagában is turisztikai látványosság lesz a zsilip, és a város lakói, vendégei számára kedvelt találkozóhelyként szolgálhat majd – írja közösségi oldalán Lengyel Róbert, az üdülőváros polgármestere.

A Balatonkilitinél épülő duzzasztóval együtt, európai uniós és állami forrásból összesen 19 milliárd forint áll rendelkezésre a tó vízszint-szabályozását szolgáló gigaberuházásra, amely a tervek szerint a jövő őszre fejeződik be.

A várostól délre eső duzzasztó korszerűsítésének köszönhetően éveken át magas vízszint lesz majd a Sió-csatornán, ami a horgászoknak és a vízi sportok kedvelőinek is kedvez majd.

A zsilip tetején megszűnik a kapu, illetve a porta, és szabad lesz a bejárás a „belső sziget” területére, ahol szintén látványosságok fogadják majd a sétálgatókat – írja a városvezető.

Megosztotta azt is, hogy folytatódik a zsilip közelében lévő Rózsakert felújítása, a hajóállomás mellett lévő rendezvénytér korszerűsítése, a Petőfi sétány fejlesztése és a Jókai park csinosítása is.

A tó vízszintjének szabályozására még a 19. század közepén építettek egy fazsilipet a Sió-csatornán, de miután az nem tudott ellenállni az 1867-ben mért magas vízszintnek, 1891-ben a régi zsiliptől délre egy 2x8 méter nyílású vastáblás betonzsilipet építettek.

Szakemberek szerint a most épülő új zsilip gyorsan feledteti majd korszerűtlen elődjei hibáit. Emellett pedig jelentősen gazdagítja a Balatoni Vízügyi Kirendeltség, a Balatoni Hajózási Zrt. és Siófok infrastruktúráját is.

| Forrás: turizmus.com

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál