Friss hírek

Turizmus

Teljes felújítás után újra közlekedik a Budavári Sikló

Teljes felújítás után újra közlekedik a Budavári Sikló

Eseményfigyelő 811

Nagyjavítás miatt augusztus óta nem járt a Budavári Sikló. Február 8-tól ismét elindultak a kívül-belül felújított szerelvények, minden nap reggel 8-tól este 10-ig szállítják az utasokat.

2009 után újabb nagyjavítást végeztek a kocsikon, amelyek teljesen új faborítást kaptak, az ablakokat kicserélték. A munkálatok során új korlátokat helyeztek el, kicserélték a síneket, felújították a biztonsági berendezéseket, valamint a szerelőknek "leesés elleni védelmet" építettek ki a sínpályák között – mondta el a keddi átadáson Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.

A Budavári Sikló február 8-tól immár megújulva áll ismét szolgálatba, a hét minden napján 8 és 22 óra között szállítja az utasokat, változatlan jegyárakkal.

A BKV közleménye szerint a Margit és Gellért néven ismert járművek a legmagasabb szintű vizsgálaton és felújításon estek át, majd újrafestették őket. A fülkékbe – az utasok komfortérzetének javítására – változtatható sebességű ventilátorok kerültek.

Míg Margit és Gellért szépült, a sikló pályáját is korszerűsítették: megtörtént a pályalemezek felújítása és a sínek cseréje és elkészültek az állomások új, fából készült terelői is.

sikloo

A rekonstrukció keretében kiépült a menekülő lépcső leesésgátló szerkezete is, amely a sikló meghibásodása esetén az utasok biztonságos menekítését segíti. A lépcső mentén kiépített, tíz kilogrammos elemekből álló korlát bontható, azaz könnyen szabaddá tehető menekülési útvonal egy esetleges leállás esetén.

A keddi átadáson felidézték: 1870. március 2-án indult el a Budavári Sikló. Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezte, hogy építsék meg a siklót. Kezdetekben még közösségi közlekedési célt szolgált és gőzhajtással működött. 1944-ben bombatalálat érte, és akkor bontásra is ítélték. A BKV 1986-ra korhűen építette újjá a siklót, amely villamoshajtást kapott.

A BKV vezérigazgatója elmondta, a váralagút melletti sikló egy évben nagyjából egymilliárd forint árbevételt tud elérni, a koronavírus-járvány miatt azonban töredékére esett vissza a forgalom.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó