Friss hírek

Turizmus

Szicília nem finomkodik, amint a járványnak vége féláron adja a jegyeket is

Szicília nem finomkodik, amint a járványnak vége féláron adja a jegyeket is

Eseményfigyelő 847

Szicíliában van egy olyan hívogató szenvedély, ami még ebben a megváltozott helyzetben, az internetes képeken és a régről maradt papírfotókon is átszivárog és lélekben is utazni hív.

És úgy tűnik a sziget vezetői is tudják ezt. Ezért aztán nem csoda, hogy mindent bevetnek annak érdekében, hogy amikor majd úra utazunk, Szicília ott legyen az első öt úti cél között, ahova el szeretnénk jutni.

A stratégia szerint az olaszországi régió kifizetni azon külföldi turisták repülőjegy árának a felét és minden harmadik szállodai éjszakájának az árt, akik a koronavírus-járvány utáni időkben felkeresik a szigetet.

A turistaforgalom újraindulásakor a múzeumok és a régészeti parkok ingyenessé válnak, csupán egy regisztrációs jegyet kell majd váltani Szicília hivatalos turisztikai honlapján keresztül lehet majd – írja a DailyMail.uk cikke. Szicília ezzel az 50 millió euró értékű programmal igyekszik felpörgetni a turizmusát; márciusban és áprilisban mintegy egymilliárd euró volt a vesztesége az iparágnak.

(Forrás: trvaelo.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben