Friss hírek

Turizmus

Románia tizenkét tematikus turisztikai útvonalat fejleszt uniós forrásból

Románia tizenkét tematikus turisztikai útvonalat fejleszt uniós forrásból

Eseményfigyelő 822

Négy minisztérium összefogásával született meg a tizenkét tematikus turisztikai útvonal, amelyeken több mint 300 látnivaló felújítására és népszerűsítésére fordítanak 103 millió eurót az uniós helyreállítási alapból.

A rendszerváltás utáni legjelentősebb, központosított idegenforgalmi fejlesztés indul Romániában, miután négy minisztérium – uniós projektek és beruházások, turisztikai, kulturális, közberuházás és közigazgatás – közös rendeletben fogadta el az útvonalakat és az ezek mentén található kastélyok, várak, templomok, romok, a hagyományos falusi épületeket őrző települések stb. listáját, amelyek között számtalan a magyar épített örökség. A minisztériumközi bizottságba, elsősorban a szakmai támogatás miatt, civil szervezeteket is bevontak, mint például a megyei jogú városok egyesületét, a megyei tanácsok szövetségét, építészeket, idegenforgalmi fejlesztési szakmai szervezeteket.

A felújítandó ingatlanok listájára erdélyi és partiumi, magyarok által épített várak, kastélyok, kúriák is felkerültek. Tény, ha az RMDSZ nem lenne tagja a kormánykoalíciónak, sokkal kevesebb ilyennek szorítottak volna helyet Bukarestben.

Renoválni fogják a kastélyok útvonalán található zsibói (Jibou) Béldy-kastélyt, a sepsikőröspataki (Valea Crişului) Kálnoky-, a gernyeszegi (Gorneşti) Teleki-, a maroshévizi (Topliţa) Urmánczy-, a marospetresi (Petriş) Szalbek-, a Iaşi megyében lévő Sturdza- vagy az enyedszentkirályi Bánffy-kastélyt, és a lista nem teljes, mert összesen 14 kastély szerepel rajta.

A régi kúriák útvonalán kizárólag egykori magyar épületek kerülnek felújításra, köztük a székelykeresztúri Gyárfás-, az aranyosgyéresi (Câmpia Turzii) Szentkereszty-Bethlen-, a szatmárnémeti (Satu Mare) Kováts- vagy a szilágyperecsei (Pereceni) Szentmarjay-kúria.

Amennyiben sikerül működőképessé tenni, és az érintett településeken valóban, bármikor lehet majd kóstolni, izgalmasnak ígérkezik a romániai gasztronómiai hagyományokat felélesztő útvonal, amely Tulcea megyében a Duna-delta ízeit népszerűsíti, de az útvonal része Szeben, Szilágy, Máramaros, Temes, Bihar, Neamţ, Temes, Bihar, Argeş vagy Kovászna megye több tucatnyi falva is.

Vélhetően szintén romániai magyar nyomásra született meg a Szent László útvonal, amely a nagyváradi vár mellett Hargita, Szeben, Fehér megyei római katolikus, református, unitárius templomokat foglal magába.

roa2

A hagyományos falusi házakat őrző települések is kaptak egy útvonalat, ezen Hunyad, Fehér, Kolozs, Bihar, Suceava, Tulcea, Maros, Szeben, Hargita megyei falvak szerepelnek.

A további tematikus útvonalak a következők: római kori emlékhelyek, várak, templomerődök, fatemplomok, kolostorok, román bojárok erődítmény-villái, a Duna-delta hagyományos tanyái. A listán összesen több mint 300 desztináció szerepel, amelyek jelentős részét felújítják, hisz többségük katasztrofális állapotban leledzik hosszú évtizedek óta, a már látogatható látványosságokat pedig népszerűsítik.

roa3

A jelek szerint a pályázati kiírástól a települések egy része megijedt és nem érkezett be minden útvonalra elegendő pályázat – egy részük pedig kihullott a rostán –, ezért a minisztériumközi bizottság már tervezi a második kiírást.

Ezt a projektet Románia sikeresen elfogadtatta Brüsszellel, és a 103 millió eurót az uniós helyreállítási alapból kapja meg.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?