Friss hírek

Turizmus

Péntektől negatív tesztet kérnek az Angliába utazóktól

Péntektől negatív tesztet kérnek az Angliába utazóktól

Eseményfigyelő 498

Péntek hajnaltól csak azok léphetnek be Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt, és a teszt eredménye negatív. A Magyarországról érkezőre ezen kívül 10 napos karantén is vár.

A brit közlekedési minisztérium a múlt héten bejelentette, hogy ettől a héttől kezdve csak azok léphetnek be Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt, és a teszt eredménye negatív. Ez a brit állampolgárokra is vonatkozik és azokra is, akik az angliai karanténkötelezettség alól mentesített országokból érkeznek.

A múlt heti bejelentésben még nem szerepelt, hogy ennek a kötelezettségnek melyik naptól kell eleget tenni.

Ma azonban kiderült, hogy a rendelkezés január 15-én, brit idő szerint hajnali 4-kor lép érvénybe.

A tájékoztatás szerint a külföldről érkezőknek szabványos diagnosztikai szűrést, például PCR-tesztet, egyes esetekben gyorstesztet kell végeztetniük. Nem vonatkozik a szabály a 11 évesnél fiatalabb gyerekek, valamint az árufuvarozásban dolgozók és a közlekedési vállalatok járműveinek személyzetére.

Azokat, akik a karanténkötelezettség alól nem mentesített országokból – köztük Magyarországról – utaznak Angliába, a negatív koronavírus-szűrési igazolás sem menti fel a kötelező 10 napos angliai karantén alól.

Az Angliába repülőgéppel, hajóval vagy vonattal utazóknak 72 óránál nem régebbi negatív leletet kell felmutatniuk az őket szállító közlekedési vállalatoknak. Akik nem rendelkeznek negatív teszttel, azoktól megtagadhatják az utasfelvételt

Az intézkedés célja a minisztérium szerint a külföldön feltűnt új koronavírus-variánsok behurcolásának megakadályozása.

A szabálysértőkre akár több mint 500 fontos (200 ezer forintos) helyszíni bírság is kiróható.

Továbbra is van lehetőség arra, hogy a karanténidőszakot negatív PCR teszttel lerövidítsük, az indulás utáni ötödik napon. Ilyen célból azonban csak fizetős brit magánszolgáltatóknál lehet tesztet végeztetni, a brit állami egészségügyi hálózat (NHS) intézményeiben nem.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.