Friss hírek

Turizmus

Párizsban hétfőn újranyit a Louvre

Párizsban hétfőn újranyit a Louvre

Eseményfigyelő 759

A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat. Az intézmény március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt.

A járvány miatti bezárás több mint 40 millió eurós bevételkiesést okozott a Louvre-nak – közölte Jean-Luc Martinez, a múzeum igazgatója, aki arra számít, hogy az intézmény három évig pénzügyi nehézségekkel fog küzdeni.

"A közönségünk nyolcvan százalékát elveszítjük. A látogatóink háromnegyede külföldi. Jó, ha a közönség 20-30 százaléka visszatér a nyáron, naponta maximum 4 és 10 ezer közé várjuk a látogatók számát" – jelezte múlt heti sajtótájékoztatóján az igazgató. Ezért egyelőre attól sem kell tartaniuk a látogatónak, hogy esetleg nem engedik be őket a tömeg miatt, mint ahogy az egyes nyári napokon történni szokott.

A kiállítótér hetven százaléka, mintegy 45 ezer négyzetméter lesz hétfőtől látogatható. A legnépszerűbb termek, így az egyiptomi gyűjteményt bemutató szárny is megnyílik.

A legtöbb nagy múzeumhoz hasonlóan interneten előzetes foglalás ajánlott a Louvre látogatásához, de az igazgató szerint érdemes helyben is próbálkozni a bejutással, mert maradtak még üres idősávok. A június 15-én elindított internetes rendszerben az első tíz napban 12 ezer belépőjegyet vásároltak, elsősorban júliusra.

Az intézményben kötelező lesz a maszkviselés, és az előre meghatározott útvonalakon kell a látogatóknak haladniuk annak érdekében, hogy minél kevesebb ember útja keresztezze egymást. Aki egyszer kijött a múzeumból, már nem mehet vissza, és egyelőre sem a ruhatár, sem a múzeumi kávéház nem lesz nyitva.

A Mona Lisa előtt továbbra is engedélyezett a szelfizés, de csak a földön matricával megjelölt helyekről, azért, hogy ne alakuljon ki lökdösődés a Louvre legnépszerűbb alkotása előtt.

A Louvre rövidebb, úgynevezett felfedező útvonalakat is megnyit, amelyek ingyenesen és előzetes foglalás nélkül végigjárhatók a múzeumban, a fiatal közönségnek pedig ingyenes tárlatvezetéseket ajánlanak. Ezek célja a látogatók visszacsalogatása a múzeumba.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.